Magyarország

Kísérleti jelleggel 30-as zónát vezetnek be egész Belső-Erzsébetvárosban

Published

on

Forrás: Shutterstock

Az Andrássy út – Nagykörút – Rákóczi út – Károly körút közötti területen csökkentik a gépjárművel való átjárhatóságot, megváltozik a forgalmi rend, de minden ingatlan elérhető marad gépjárművel.

Forgalomcsillapítási mintaprojekt részeként ideiglenes forgalmi rendet vezet be a Fővárosi Önkormányzat Belső-Erzsébetvárosban a BKK, valamint a VI. és a VII. kerületi önkormányzat közreműködésével augusztusban – írja az MTI.

A három hónapos tesztidőszak alatt több helyen parkolási korlátozásokkal, a forgalom irányának megváltoztatásával, valamint a közterek gyalogosoknak, illetve kerékpárosoknak történő visszaadásával találkozhatnak a közlekedők.

A tizenöt budapesti helyszínen induló forgalomcsillapítási mintaprojekt célja a nyugodtabb, tisztább és élhetőbb városrészek kialakítása. Belső-Erzsébetvárosban az Andrássy út – Nagykörút – Rákóczi út – Károly körút közötti területen csökkentik a gépjárművel való átjárhatóságot.

A tervezésnél fontos szerepet játszott, hogy a forgalomtól elzárt területek, utcák kivételével minden utca és ingatlan elérhető legyen járművel, és egyszerű legyen elhagyni a területet, de több helyen tilos lesz parkolni. Az intézkedésektől azt várják, hogy csökken a zaj-, illetve a levegőszennyezés mértéke, illetve a biciklivel közlekedők számára egyszerűbbé és biztonságosabbá válik a terület átjárhatósága.

A változtatások miatt 250 új forgalmi táblát is felállítanak, és felújítanak egyes utcarészeket is. A szakemberek vasárnap estig végeznek a munkákkal. Belső-Erzsébetváros nagy része 30-as övezetté alakul.

A Fővárosi Önkormányzat a kozossegitervezes.budapest.hu oldalon várja a fővárosiak véleményét augusztus 15-től a bevezetett változásokról, ezek felhasználásával az év végig dolgozzák ki azt a közlekedésfejlesztési akciótervet, amelynek konkrét intézkedései 2021-ben, ütemezetten lesznek majd bevezethetők – közölte a BKK.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version