Nagyvilág

Trump szerint akár még a novemberi választások előtt lehet vakcina

Published

on

Ha mégse lesz, az már nem az ő gondja.

Akár még a novemberi választások előtt lehet vakcina a koronavírus-fertőzés ellen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök csütörtök reggel egy rádiós interjúban.

Az elnök először úgy fogalmazott, hogy még az év vége előtt készen lehet alkalmas oltóanyag, mire a Fox rádió műsorvezetője rákérdezett: ez megtörténhet akár még a novemberi választások előtt. Trump erre válaszolt igennel, hozzátéve, hogy „bizonyos körülmények között”.

Trump optimistán nyilatkozott a koronavírus okozta Covid–19 kezelésére vonatkozó terápiákról.

Utalva arra, hogy az amerikai Moderna laboratórium a kínai kormánnyal kapcsolatban álló hackerek célkeresztjébe került, az újságíró felvetette, hogy vajon Kína hozzáférhetett-e amerikai laboratóriumok és gyógyszergyártók vakcina-kutatásainak eredményeihez. Donald Trump úgy fogalmazott: ezt nem mondhatja bizonyossággal, de elképzelhető.

Az amerikai kormányzat egyébként szerdán jelentette be, hogy egymilliárd dollárral támogatja a Johnson & Johnson amerikai vállalatcsoport oltóanyag-fejlesztési programját. Ezzel 9,4 milliárd dollárra emelkedett az az összeg, amelyet a Trump-kormányzat vakcinafejlesztési programokba ruházott be eddig. Washington 100 millió adag vakcinára már szerződést kötött a marylandi Novavaxszal, a New York-i székhelyű Pfizerral, a francia Sanofival és a brit AstraZenecával is, de ezeken kívül további gyógyszergyárakkal is tárgyalásokat folytat.

Amerikai járványügyi szakemberek szerint előrehaladott szakaszban vannak a kísérletek a massachusettsi Moderna biotechnológiai cégnél is. Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségek országos intézetének igazgatója és a Fehér Ház járványügyi tanácsadói testületének egyik tagja még szerdán, a Harvard Egyetem által szervezett konferencián úgy fogalmazott:

három hónapon belül 30 ezer ember részvételével megkezdik e vakcina bevizsgálását is.

Közben az Egyesült Államok több vidékén további óvintézkedéseket vezettek be a járvány terjedésének megakadályozása érdekében. Wisconsinban Tony Evers kormányzó kötelezővé tette a szájmaszk viselését a tagállam egész területén. New York városában pedig szerdán este Bill de Blasio polgármester azt jelentette be, hogy Andrew Cuomo kormányzó utasítására a városban 19 helyen – hidaknál, alagutaknál, a város határainál lévő fontos csomópontokon – állítanak fel ellenőrző pontokat, ahol a városba más tagállamokból érkezőket ellenőrzik.

New York állam 30 amerikai tagállamot jelölt meg a járvány gócpontjaként, s aki onnan érkezik, annak vagy érvényes vírustesztet kell felmutatnia, vagy kéthetes karanténba kell vonulnia. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version