Magyarország

Még mindig nincs elég iskolaőr

Published

on

A jelentkező iskolaőrök harmada volt alkalmas, megindult a kiképzésük. Budapesten bruttó 230 ezer forintot keresnek, és évi 200 ezer forintos cafeteria és utazási támogatás is jár nekik. A rendőrség továbbra is várja a jelentkezőket.

A rendőrség által 2020. július 16-án meghirdetett iskolaőri álláshirdetésre augusztus 3-ig 1409 fő adta be jelentkezését. Az egészségi, fizikai és pszichológiai alkalmassági vizsgálatokat követően az iskolaőrök képzése 31 helyszínen indult meg, írja a rendőrség oldala. 497 iskolaőr (422 fő intézményi iskolaőr és 77 fő tartalék iskolaőr) vesz részt a kiképzésben.

Az iskolaőrök három modulból álló, összesen 120 órás szaktanfolyami képzésben vesznek részt, amely pedagógiai-pszichológiai, bűnmegelőzési és konfliktuskezelési modulokból, valamint rendvédelmi alapképzésből épül fel. Az egyes modulok záróvizsgával végződnek, ezek sikeres teljesítését követően kerül sor az iskolaőri vizsgára.

Az iskolaőr egy speciális rendészeti-bűnmegelőzési természetű munka, amelynél fontos, hogy képes legyen egy esetlegesen kialakuló konfliktus megelőzésére, békés rendezésére és biztosítani tudja a rend helyreállítását. Az iskolaőr intézkedési jogosultsága csak a nevelési, oktatási intézmény területére terjed ki, tanítási időben.

Alapvetően egy fő látja majd el az iskolaőri feladatokat. A munkavégzés helyéről a felvételi eljárás során a jelentkezőkkel előzetesen egyeztetett a rendőrség. Az iskolaőrök Budapesten és Pest megyében bruttó 230 000 Ft, más megyékben bruttó 220 000 Ft havi munkabért kapnak; ezen felül éves, bruttó 200 000 Ft cafetériára és munkába járási költségtérítésre jogosultak.

A betöltetlen létszámhelyek feltöltése, a tartalékképzés és az esetleges fluktuáció kezelése céljából Budapesten, valamint Pest, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a rendőr-főkapitányságok humánigazgatási szolgálatai továbbra is várják az iskolaőri feladatok iránt érdeklődő jelentkezőket. Az iskolaőri tevékenység ellátását önkéntes alapon jelentkező, munkavállalói jogviszonyban foglalkoztatottak kiválasztása útján biztosítjuk, írja a rendőrség.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version