Magyarország

Hatalmas siker: Magyarország kiharcolta az otthoni pálinkafőzés adómentességét

Published

on

Megígérték, megcsinálták: győzött a „pálinkaszabadságharc”.

Magyarország következetesen kiállt amellett, hogy a saját célra történő pálinkafőzés adómentes legyen, és ez most megvalósulhat uniós szinten is – mondta Tállai András a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A pálinkafőzés hozzátartozik Magyarország hagyományaihoz. A kormány emiatt az Európai Unió minden fórumán fellépett azért, hogy elérje a szabályok megváltoztatását – mondta Tállai András.

Emlékeztetett arra, hogy Magyarország évekkel ezelőtt már megvívta a maga „pálinkaszabadságharcát” az unióval. A magyar kormány korábban adómentessé tette bizonyos mennyiségig a pálinkafőzést, Brüsszel azonban kötelezettségszegési eljárást indított emiatt.

Az államtitkár felidézte, hogy hosszas egyeztetéseket követően végül 2015-ben nagyon kedvezményes szabályokat harcolt ki a kormány. Az elmúlt időszakban pedig azért küzdött, hogy ezeket, az egyébként csekély terhet előíró rendelkezéseket – például a főzést megelőzően a literenként hétszáz forintos, úgynevezett párlatadójegy megvásárlását – is el lehessen törölni – tette hozzá.

A célunkat elértük, az adómentes párlatfőzés szabadsága már mindenkit megillethet az EU-ban

– jelentette ki Tállai András. Az erről szóló részletszabályok már érvényesek, azokat a 2020/1151. számú irányelv tartalmazza – jelezte.

Az irányelv szerint a párlatfőzés háztartásonként évente 50 liter gyümölcsszeszig adómentes lehet, és a mentesség mind az otthoni, mind a bérfőzdei előállításra érvényes. A pálinkafőző magánszemély nem értékesítheti a párlatát, de azt családtagjai és vendégei elfogyaszthatják – ismertette az új szabályokat Tállai András.

Az év elejei adatok szerint több mint 26 ezer főzőberendezés van a magyar háztartásokban, és 2020 első félévében fél év alatt közel 44 ezer párlatadójegyet váltottak ki az otthonfőzők – ismertette az államtitkár. Tájékoztatása szerint a desztillálóberendezés nyilvántartásba vételi kötelezettségét az új irányelv is előírja, ám az adómentesség miatt párlatadójegy kiváltására a jövőben már nem lesz szükség.

Az új kedvező szabályok az irányelv rendelkezései szerint 2022. január 1-vel léphetnek hatályba. A Pénzügyminisztérium jelenleg vizsgálja, hogy lehetséges-e a hivatalos, EU által meghatározott másfél évnél korábban, akár már a jövő évben alkalmazni az adómentes párlatfőzés szabályait – hangsúlyozta Tállai András.

A jogi ügymenetre kitérve az államtitkár elmondta, hogy a kedvezményes szabályok alkalmazásához szükséges az irányelv rendelkezéseinek a hazai jogrendbe ültetése. Megjegyezte, hogy ezért az Országgyűlés akár már az idén ősszel dönthet a pálinkafőzés szabadságát biztosító törvényjavaslatról. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version