Nagyvilág

A bejrúti robbanásban megsemmisült egy kórház is

Published

on

Ezt az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár mondta el, és azt is, 250 ezer ember lakhatását is meg kell oldani.

Azonnali segítségre van szüksége Libanonnak a bejrúti robbanás után, ezért döntött úgy a kormány, hogy egymillió euróval támogatja az emberi életek megmentését, a kármentést és az újjáépítést – mondta a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán, mleyet az MTI szemlézett. Azbej Tristan kiemelte, hogy a libanoni egészségügyi rendszer képtelen kezelni a helyzetet, és több mint ötezer sérültről és több mint 130 halálos áldozatról érkeztek hírek.

A pusztítás mértékét jelzi az is, hogy a helyi ortodox egyház közölte, a kórháza teljesen megsemmisült – tette hozzá. Az államtitkár elmondta azt is, hogy Magyarország a Hungary Helps programban ajánlotta fel az egymillió eurós támogatást, amelyet a helyi maronita egyházon keresztül osztanak szét. A felajánlást elsősorban egészségügyi támogatásra költik, de óriási problémának nevezte Azbej Tristan azt is, hogy legalább negyedmillió ember elveszítette az otthonát, így őket el kell helyezni.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version