Nagyvilág
Tombol a járvány a Kárpátaljával szomszédos Lviv megyében
A nyugat-ukrajnai megye nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ismét megdőlt az országos rekord.
Kedden 1279 új fertőzöttet regisztráltak Ukrajnában, ezzel megdőlt a napi fertőzöttek rekordja – írja az MTI. A legtöbb új beteget, 156-ot a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből jelentették, és Kijevben is 150 új beteget találtak. A kórházi ápolásra szorulók száma is kiugróan megemelkedett: Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter elmondta, előző nap rekordszámú, 293 Covid–19-beteget kellett kórházba szállítani az országban, 24-en pedig belehaltak a COVID–19 betegségbe.
Lviv megyében az igazolt fertőzöttek száma elérte a 10 223-at, az elhunytaké pedig két újabb áldozattal 275-re nőtt. Kárpátalján 78 új esetet azonosítottak, az áldozatok száma pedig 210-re emelkedett. A múlt héten vörös besorolást kapott Nyugat-Ukrajnában két nagyváros, Ternopil és Luck, amelyeken a vonatok megállás nélkül hajtanak át az állami vasúttársaság döntése értelmében.
Jelenleg 32 175 beteget kezelnek koronavírus-fertőzés miatt, közülük több mint háromezren kárpátaljaiak. Az elmúlt egy hétben – vasárnap kivételével – minden nap több mint ezer új fertőzöttet azonosítottak Ukrajnában.
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években