Nagyvilág
Egy óceánjáró is elsüllyedt a bejrúti robbanás miatt
A legénységnek a fedélzeten tartózkodó két tagja meghalt, heten megsérültek.
A bejrúti kikötőben történt keddi nagyerejű robbanás után elsüllyedt a kikötő dokkjában horgonyzó Orient Queen óceánjáró.
A legénységnek a fedélzeten tartózkodó két tagja meghalt, heten megsérültek ‒ közölte a tulajdonos, Mari Abu Mehri libanoni üzletember a NNA libanoni állami hírügynökség szerdai jelentése szerint.
Az 1989-ben épített, 121 méter hosszú, 7,4 ezer tonnás vízkiszorítású hajó bahamai zászló alatt hajózott, és a robbanás idején a bejrúti kikötőben horgonyzott. A robbanás során súlyosan megsérült a hajótest, és víz ömlött a hajó belsejébe. A mentési kísérletek nem jártak sikerrel, és a hajó elsüllyedt.
A hajótulajdonos gyors és átlátható vizsgálatot sürgetett a felelősök azonosítása és felelősségre vonása érdekében.
Közben Farhan Haq ENSZ-szóvivő szerdán New Yorkban bejelentette, hogy mintegy száz ENSZ-alkalmazott sérült meg a keddi robbanásban.
„Kezelést kapnak, és reméljük, hogy rendbejönnek” ‒ mondta a szóvivő újságírók előtt, részvétét fejezve ki az áldozatok hozzátartozóinak. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!