Nagyvilág

Új helyszínről indul jövőre a legnagyobb kerékpárverseny

Published

on

Képünk illusztráció / Forrás: Pixabay

Az eredeti tervekkel ellentétben jövőre nem Koppenhágából rajtol majd a Tour de France országúti kerékpáros körverseny, a dán főváros 2022-ben lesz a start helyszíne – jelenti az MTI.

A viadal szervezői és a helyi illetékesek hetek óta tartó tárgyalássorozat után arra jutottak, hogy egy évvel elhalasztják a koppenhágai rajtot – jelentették be hétfőn a dán szervezők. A halasztásra azért volt szükség, mert a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség úgy határozott, hogy jövőre a Tour, valamint a Vuelta a Espana is a tervezettnél egy héttel korábban kezdődik majd, Koppenhágának azonban ez az időpont nem volt megfelelő. A francia körverseny ugyanis így június 26-án kezdődik, miközben a dán főváros június 28-án az idénről jövőre halasztott labdarúgó Európa-bajnokság egyik nyolcaddöntőjének lesz a házigazdája.

A Tour de France startját a tokiói olimpia jövő nyárra halasztása miatt kell egy héttel korábbra tolni, mivel a legrangosabb viadal ütközött volna az ötkarikás férfi mezőnyverseny időpontjával. Az UCI múlt kedden nyilvánosságra hozott versenynaptára szerint a Tour 2021-ben július 18-án zárul, azaz a résztvevők gond nélkül indulhatnak a japán fővárosban július 24-én esedékes ötkarikás erőpróbán.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version