Magyarország

Felöklelte és 30 méteren át görgetett egy férfit a saját bikája

Published

on

Hercegszántón történt az eset, a bika a végén a folyóba lökte a szerencsétlenül járt férfit, akit kórházba szállítottak.

Saját bikája öklelt fel egy férfit Hercegszántónál, a sérültet kórházba vitték – közölte a rendőrség hétfő este a honlapján, írja az MTI. Közleményük szerint a Készenléti Rendőrség munkatársai határőrizeti feladatokat láttak el a Bács-Kiskun megyei településnél vasárnap este, amikor a Natália hídtól nem messze, a Budzsak-csatorna partjáról segélykiáltásokat hallottak. A környék rendőrei és katonái közösen kezdték meg a mentőakciót.

Katonai gépkocsikkal szeparálták el a megvadult bikát, miközben az egyenruhások a nehezen kommunikáló, nyakig vízben lévő férfi után vetették magukat az iszapos, náddal benőtt területen. Sikerült partra emelni a férfit, akinek a testén számtalan kisebb-nagyobb sérülés volt. Elmondta, hogy saját tanyáján legeltette két tehenét és bikáját, amikor a bika megtámadta, felöklelte, és körülbelül 30 méteren keresztül a földön görgette, végül a csatornába lökte, ahol ő egy vasdarabban tudott nehezen megkapaszkodni.

A mentők a sérült férfit kórházba vitték – írta a rendőrség.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version