Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Fogalmazást kell írniuk a vidéki idegenvezetőknek az állami támogatáshoz

Létrehozva:

Még egy hétig adható be a pályázat. Akár egymillió forintot is lehet nyerni, és előlegben is megkapható az összeg.

Még egy hétig beadható a koronavírus járvány miatt kieső bevételeik kompenzálására szánt állami pályázati jelentkezés az idegenvezetők részére – pontosabban csak a vidékieknek, mert budapestiek nem igényelhetik.

A pályázatot a Magyar Turisztikai Ügynökség írta ki, a keretösszeg 300 millió forint. A maximális igényelhető támogatás egy főnek 1 millió forint. Ezt előlegben is megkaphatják az érintettek.

Ezért a – mint bérköltségként vagy működési költségként igényelhető – pénzért a 2019-ben is idegenvezetőként dolgozó, abból élő, és 2020. június 1-ig vidéki lakcímmel rendelkező pályázóknak írniuk kell, be kell mutatni legalább két tematikus útvonalat. Ha túraútvonalat választ valaki (pl. kerékpáros természetjáró túraleírás), már csak 500 ezer forintot lehet maximálisan igényelni. Városi tematikus séta leírásáért 300 ezer forint a legtöbb, mi adható. Két kastély, fürdő stb. bemutatása pedig 200 ezer forintot érhet maximum.

Természetes és jogi személy is jelentkezhet a pályázatra.

További részletek itt.

Legnépszerűbb cikkeink