Nagyvilág
Megkezdődött a koronavírus vakcinatesztje az Egyesült Államokban
Harmincezer önkéntes résztvevővel megkezdődött a világ eddigi legnagyobb koronavírus-vakcinatesztje hétfőn az Egyesült Államokban.
Szakértők rámutattak, nincs biztosíték arra, hogy az amerikai Országos Egészségügyi Intézetek (NIH) támogatásával, a Moderna biotechnológiai vállalat által kifejlesztett kísérleti oltóanyag valóban hatékony védelmet nyújt a Covid-19 ellen.
A résztvevők nem fogják tudni, hogy a vakcinát kapták-e, vagy csak hatóanyag nélküli szert, úgynevezett placebót, a tudósok pedig nyomon fogják követni, hogy melyik csoport körében hogyan alakulnak a fertőzések, különösen azokban az országrészekben, ahol gyors a járvány terjedése.
Az elmúlt hetekben több gyógyszergyártó is bejelentette, hogy utolsó szakaszába ért frissen kifejlesztett vakcinájának próbája Brazíliában, illetve más, a járvány által súlyosan érintett országokban.
Az amerikai szabályozás előírja minden olyan szer hazai tesztelését, amelyet esetlegesen használhatnak az Egyesült Államokban, és ezért a tervek szerint mostantól havonta végrehajtják harmincezer emberen egy-egy új, ígéretesnek tűnő vakcina próbáját.
Augusztusban az Oxfordi Egyetem, szeptemberben a Johnson&Johnson vállalat, októberben pedig a Novavax nevű gyógyszergyár készítményét tesztelik. Az elmúlt hetekben több mint 150 ezer amerikai jelezte érdeklődést a kísérletben való részvétel iránt.
A tesztek nem csak az adott oltóanyag hatékonyságát hivatottak felderíteni, hanem azok lehetséges mellékhatásait is, hogy így több szempontból is összehasonlíthatóak legyenek. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!