Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Bodalai szerint Dull ellen rendőrségi eljárás indult volna külföldön

Létrehozva:

Súlyos állításokat közölt egy zárt Facebook csoportban Dull Szabolcsról Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke, illetve a lapot tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumának elnöke – írja a Média1.

A bejegyzés valódiságát szombaton Bodolai László is megerősítette a Media1-nek. Azt mondta, hogy a hosszú bejegyzés azért készült, mert megpróbálták LMP-hez köthető személyek számonkérni, mi történik az Index körül, holott ő sosem akarna ártani a lapnak, azt mindig védelmezte. Bodolai szavai szerint a bejegyzéssel érthetőbbé kívánta tenni a folyamatokat. Azt is mondta, hogy a bejegyzésben szereplő információkat megpróbálta elmagyarázni a most távozó újságíróknak is, de ők már annyira fel lettek hergelve, vagy csak nem értették a helyzetet, hogy csak sértegették.

A Facebook-postban Bodolai annak a véleményének adott hangot, hogy szerinte

Dull Szabolcsot „Németországban rendőrök szíjon vezették volna el”, vagyis büntetőjogi következményei lennének annak, amiért a konkurenciának információkat adott ki az Index.hu Zrt. igazgatósági ülésén elhangzottakról. Bodolai azonban először csak az igazgatóságból akarta visszahívni, mivel bízott benne, hogy a helyzet rendezhető lesz.

Az elnök a bejegyzésében úgy véli, most a kialakult helyzetben valójában a konkurencia röhöghet a markában, ráadásul egy olyan tanulmány következményeként, amit el sem fogadott az igazgatóság. Bodolai már korábban jelezte Dullnak, hogy megnyugodhat, nem valósul meg a Gerényi-terv, ő mégis szivárogtatni kezdett.

Bodolai a Facebook-bejegyzésben azt írta, hogy Dull Szabolcs egy hónappal korábban tudott arról az úgynevezett Gerényi-tervről, ami az Index lehetséges átalakítását vetette fel, és amit az igazgatóság végül elvetett, de ennek ellenére június 21-én mégis kitört az Index körül a botrány, amikor a szerkesztőség átállította a függetlenségi barométert veszélyt jelző állásra, amit azt követően sem állított vissza az eredeti állapotba, hogy Bodolai jelezte, nem szándékoznak a Gerényi-tervet megvalósítani, nincs szó veszélyről.

A kuratórium elnöke a most nyilvánosságra került bejegyzésben részletesen is felidézte, hogy egy csütörtöki napon volt az igazgatósági ülés, majd azt írja: ,„pénteken felhívtam Szabolcsot, hogy a GG tervként elhíresült ötlet nincs a napirenden, nyugodjon meg, vasárnap este sörözzünk egyet a szerkesztőség vezetéssel. Azt mondta, OK”.

Vasárnap (június 21-én) azonban a 24.hu újságírója olyan üzleti titkokra kérdezett rá Bodolainál, amit csak Dulltól tudhatott. A kuratóriumi elnök arról számolt be, hogy a szivárogtatástól fogva úgy érezte, már csak titoktartási szerződésekkel beszélhet a szerkesztőség vezetőivel, de ők mindent azonnal kiadtak más lapoknak.

Közben Bodolai elmondása szerint a hirdetők elkezdtek elbizonytalanodni, ennek következtében pedig az Index kasszája kezdett kiürülni.

Bodolai bejegyzésében azt írja, hogy „befutott több olyan infó, hogy Dull Szabolcs rendszeresen egyeztet magas rangú baloldali pártpolitikusokkal. Nekem egyre inkább az volt következtetésem, hogy a valódi cél nem a megegyezés, hanem az Index szétrobbantása.” Bodolai először csak az igazgatóságból hívta vissza a főszerkesztőt, de miután ezt követően sem múlt az egy hónapon át tartó patthelyzet, az elnök felkért egy nemzetközi ügyvédi irodát, hogy készítsen egy auditot a vezetői felelősségről.

Ennek az auditnak az lett az eredménye, hogy ha fejre áll a cég Dull semmit sem kockáztat, míg Bodolai a teljes vagyonát. Bodolai közös megegyezéssel akarta elküldeni Dullt, de „ő inkább elment fellázítani a szerkesztőséget”

Bodolai szavai szerint ezután hívta találkozóra Dull Szabolcsot, akinek felkínált egy olyan közös megegyezéssel történő távozást, amit korábban az Index más főszerkesztői is elfogadtak. Dull erre azt mondta, átgondolja, időt kér, de Bodolai addig is aláíratta vele a munkáltató részéről történő felmondást, de azt mondta neki, hogy széttépik, ha átgondolta és beszélt az ügyvéddel. Dull azonban ezt követően nem ment vissza a találkozóra, hanem bement a szerkesztőségbe és Bodolai szerint „fellázította a szerkesztőséget”, majd „telekürtölte a sajtót”, hogy megzsarolták.

Bodolai elmondása szerint ezután ő már hiába próbált bármit tenni, egyeztetni, mivel egyetlen feltételbe nem volt az elnök hajlandó belemenni ezek után, hogy Dullt visszavegye. Szerinte a szerkesztőségnek tudnia kellett, hogy ez egy teljesíthetetlen feltétel ilyen előzmények, az elnök részéről a főszerkesztőbe vetetett bizalom megrendelülése után, mégis „hihetetlen hangnemet megütve” kezdtek el beszélni a szerkesztőség tagjai.

Bodolai szerint „most a konkurencia röhög a markában, a ballib pártok rá próbálják verni Orbánra, ellenem felépített hecckampány folyik, mert hoztam egy olyan munkaügyi döntést, ami nem volt elkerülhető”. Bodolai úgy véli, hogy mindez annak ellenére történik, hogy az elmúlt 3 évben ő biztosította a lap függetlenségét.

Legnépszerűbb cikkeink