Magyarország

Kásler visszaengedi az ellátásba a 65 év feletti orvosokat, nővéreket

Published

on

Az Emmi akkor lép ezt meg, amikor körülöttünk mindenhol romlik a koronahelyzet.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken visszavonta a 65 év feletti egészségügyi dolgozók közvetlen egészségügyi betegellátás alóli mentesítésére vonatkozó utasításokat, írja az Emmi közleménye.

Mint ismeretes, március közepén – a kialakult járványügyi helyzetre tekintettel – a miniszter arra kérte az egészségügyi szolgáltatókat, hogy a 65 év feletti orvosok és szakdolgozók ne találkozzanak személyesen betegekkel. A háziorvosok és az egészségügyi dolgozók egészségének megőrzése érdekében csökkenteni kellett az orvos-betegtalálkozók számát és így előtérbe került a távkonzultáció. Az egészségügyi szolgáltatóknak azt is fel kellett mérniük, hogy hány olyan krónikus betegséggel élő, 65 évnél fiatalabb dolgozójuk van, akikre a koronavírus szintén fokozottan veszélyes lehet.

A személyes betegellátás alól felmentett orvosok és szakdolgozók telefonon vagy elektronikus csatornákon vették fel a betegek kórelőzményét, tanácsot adtak, illetve e-receptet rendeltek.

A meghozott intézkedéseknek és a lakosság fegyelmezettségének köszönhetően május 4-e óta fokozatosan újraindulhattak az egészségügyi ellátások, és a higiénés szabályok fokozott betartása mellett már biztonsággal visszatérhetnek a korábban a sérülékeny csoportba tartozó orvosok, ápolók, nővérek.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version