Nagyvilág

COVID-19: saját jogait csökkenti az izraeli parlament

Published

on

Saját jogosultságait csökkentő törvényt fogadott el az izraeli parlament szerda éjjel annak érdekében, hogy a kormány több területen is cselekedhessen a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet csütörtök reggel.

Az új törvény szerint a kormány korlátozásokat, vesztegzárakat rendelhet el a kneszet engedélye nélkül, amelyek 24 óra elteltével életbe lépnek, ha azokat a parlament bizottságai nem utasítják el. A kormány eredetileg azt szerette volna, hogy a törvényhozás teljes megkerülésével hozhasson azonnal hatályba lépő rendeleteket.

Az augusztus 1-jén hatályba lépő „nagy koronatörvénynek” nevezett jogszabályt a 120 tagú kneszetben 45-en szavazták meg 35 képviselő ellenében.

A kormány azért szavaztatta meg többségével az új törvényt, mert a korábbi rendelkezések szerint a kneszet koronabizottsága egy héten belül felülírhatta a kormányzati döntéseket, és az utóbbi hetekben ez többször megtörtént.

Noha az új koalíció megszületése után leváltották a koronabizottság ellenzékbe került vezetőjét, és a kormányzó Likud párt egyik képviselőjét ültették a helyére, Jifát Sasa-Biton is sok borsot tört a kormány orra alá, amikor a korlátozásokat alátámasztó adatokat kért az egészségügyi minisztériumtól, majd a kapott információk birtokában megakadályozott több indokolatlannak tűnő korlátozást, többek közt az uszodák és a vendéglők bezárását.

A törvény megengedi a kormánynak, hogy esetenként 60 nappal meghosszabbítsa a rendkívüli állapotot 2021 júniusáig, amikor a jogszabály hatályát veszti. A Kék-fehér párt nyomásának köszönhetően a törvény megengedi az izraelieknek, hogy korlátozásokkal továbbra is tüntethessenek. Ugyanakkor felhatalmazza a rendőrséget arra, hogy megakadályozza a gócpontoknak tekintett településeken élőket abban, hogy tüntetési céllal elhagyják ezeket a területeket.

Kedd este a kneszet előtt demonstráció volt a „diktatórikus” indítvány ellen. Szerda reggel több aktivista a törvényhozáshoz vezető utakra feküdt, hogy elállja a képviselők útját, mások a korlátokhoz láncolták magukat. A rendőrség erőszakkal eltávolította őket, és előállított több demonstrálót.

Izraelben a koronavírus-járvány második, júliusi hulláma nyomán 21 százalék fölé emelkedett a munkanélküliség, és naponta kétezer körüli új vírushordozót diagnosztizálnak. Ezen a héten harmincezer főlé nőtt az aktív fertőzöttek száma, eddig 430-an vesztették életüket a Covid-19 betegségben.

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version