Nagyvilág

Egy másik kórházban folytathatják Zanardi rehabilitációját

Published

on

A paralimpikon 53 éves Alex Zanardi június 19-én végzetesnek tűnő balesetet szenvedett, mára a stabilitás felé halad, mondják orvosai, és átszállították egy másik kórházba.

Kedden elhagyta a sienai kórházat Alex Zanardi korábbi autóversenyző, paralimpiai bajnok, aki június 19-én verseny közben egy teherautóval ütközve súlyosan megsérült, írja az MTI. Az 53 éves sportembert egy neurológiai rehabilitációs központba szállították, de hogy pontosan hol folytatja a felépülést, azt a család kérésére nem közölte az intézmény, ahol három műtétet is végrehajtottak Zanardin.

„A klinikai állapota és életjelei azt mutatják, hogy a stabilitás felé halad, ez pedig lehetővé tette a nyugtatók csökkentését és felfüggesztését, így átszállíthatóvá vált egy olyan intézménybe, ahol megkaphatja a szükséges neurológiai rehabilitációt” – mondta a Szent Mária kórház igazgatója, Valtere Giovannini, aki hozzátette, Zanardi különlegesen nagy erőről tett tanúbizonyságot.

Zanardi kézzel hajtott, háromkerekű járművel, handbike-kal vett részt egy parasportolók részére rendezett országos váltóversenyen, és áttért a teherautó sávjába. Az ütközés során leesett a sisakja, súlyos fej-, arc- és szemsérüléseket szenvedett. A baleset után helikopterrel kórházba szállították, ahol lélegeztetőgépen volt és mesterséges kómában tartották, Ferenc pápa is kijelentette, hogy imádkozik érte.

Az olasz sportember ismert autóversenyzőként 2001-ben egy németországi viadalon olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy mindkét lábát amputálni kellett. A saját maga által tervezett protézis segítségével megtanult újra járni, majd túraautóban is versenyzett. Ezt követően talált új kihívásként a kézihajtású kerékpárra, amelyben négy paralimpiai bajnoki címet nyert: kettőt 2012-ben Londonban, kettőt pedig 2016-ban Rióban.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version