Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

A Baltikum is elégedett az uniós megállapodással

Létrehozva:

Észtország, Lettország és Litvánia vezetői kedvezően nyilatkoztak a 2021 és 2027 közötti időszakra elfogadott európai uniós keretköltségvetésről kedden, miután mindhárom balti ország több pénzt kap Brüsszeltől, mint az elmúlt hét évben.

Észtország 2,7 milliárd euróval (csaknem 948 milliárd forinttal), Lettország 2,3 milliárd euróval (807 milliárd forinttal), Litvánia pedig 1,7 milliárd euróval (597 milliárd forinttal) kap többet az Európai Uniótól, mint a 2014-2020 közötti időszakban.

Jüri Ratas észt miniszterelnök azt mondta: a tárgyalással elért eredmények kedvezőbbek a várakozásainál.

Az új összeggel Észtország bátran belevághat nagyratörő gazdasági stratégiája megvalósításába – tette hozzá.

Krisjanis Karins lett kormányfő és Gitanas Nauseda litván államfő is elégedettségének adott hangot. Litvánia 490 millió eurót (csaknem 172 milliárd forintot) kapott az ignalinai atomerőmű végleges leállítására.

A balti országoknak egy közös vasútprojektre is sikerült több pénzt szerezniük: a gazdaságilag és politikailag is jelentős Rail Baltica költségvetése 1,6 milliárd euróval (mintegy 562 milliárd forinttal) emelkedik.

„Valóra válik Észtország, Lettország és Litvánia álma a gyors és környezetbarát vasúti összeköttetésről Európa felé” – mondta Ratas.

Az uniós tagállamok vezetői négynapos tanácskozást követően fogadták el kedden a 2021 és 2027 közötti időszakra szóló keretköltségvetést és a koronavírus-járvány által sújtott gazdaságok helyreállítását célzó pénzügyi csomagot.

Legnépszerűbb cikkeink