Magyarország

Forgalommal szemben, két napja részegen – Elképesztő ámokfutásnak vetettek véget a rendőrök

Published

on

Forrás: Police.hu

48 órán belül három alkalommal elkövetett ittas járművezetés miatt is felelnie kell annak a sofőrnek, aki a járműforgalommal szemben, a belső forgalmi sávban hajtott.

A nyomozás adatai szerint a 63 éves férfi július 13-án 15 óra 20 perckor Volkswagen Golf típusú személygépkocsival közlekedett a 7-es és a 8-as számú főutak közös elkerülő szakaszának jobb pályatestjén, Székesfehérvár felől a 63-as számú főút irányába, a járműforgalommal szemben, a belső forgalmi sávban – írja a police.hu.

A szabályosan közlekedő járművekben utazók életét és testi épségét veszélyeztető járművezetőt egy nappal később, július 14-én késő este, majd 16-án délelőtt és este is ittas járművezetés miatt állították elő a rendőrök. Elsőként a 63-as számú főúton, majd Nádasdladány külterületén, végül a 7202-es számú úton, Sárszentmihály közelében haladt autójával a férfi úgy, hogy a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version