Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Az amerikai külügyminiszter közölte, szankcionálják az Északi Áramlat-2 gázvezeték építésében részt vevőket

Létrehozva:

A Huawei néhány munkatársát kutasították az Egyesült Államokból ipari kémkedés miatt.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a kínai Huawei távközlési óriásvállalat néhány munkatársa elleni szankciót jelentett be, és az Északi Áramlat-2 gázvezeték építésében részt vevők elleni új szankciókat ígért szerdán tartott sajtókonferenciáján.

Az amerikai diplomácia irányítója a Huawei büntetőintézkedésekkel sújtott munkatársait ipari kémkedéssel vádolta meg, és

vízumkorlátozásokat jelentett be velük szemben.

Pompeo egyúttal üdvözölte a brit kormány keddi döntését, amelynek értelmében London megszakította üzleti kapcsolatait a Huaweijel. Robert O’Brien amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó már kedden este közleményben méltatta a Johnson-kormány döntését, kiemelve, hogy ez annak az „erősödő nemzetközi egyetértésnek a jele, amely a Huaweit és más (kínai) szereplőket nemzetbiztonsági fenyegetésnek tartja”.

A sajtókonferencián Mike Pompeo ígéretet tett arra is, hogy az amerikai kormányzat várhatóan új szankciókat hoz az Oroszország és Németország között építendő Északi Áramlat-2 gázvezeték építésében részt vevők ellen is.

Pompeo kifejtette: az Északi Áramlat-2-ben részt vevők megítélése egy 2017-ben, a szövetségi kongresszus által csaknem egyhangúlag elfogadott törvény hatálya alá esik. Az idézett törvény – Pompeo szavaival –

„az Egyesült Államok ellenségeinek szankciók révén történő hárítását” szolgálja.

Donald Trump amerikai elnök már tavaly decemberben aláírt egy törvényt, amely szankcionálta az Északi Áramlat-2-ben részt vevő vállalatokat. Amerikai álláspont szerint ugyanis az újabb gázvezeték fokozná Európa függését az orosz energiától, és ezzel

erősítené Moszkva politikai befolyását a kontinensen.

A szankciókat akkor mind Németország, mind az Európai Unió élesen bírálta, és az európai ügyekbe történő amerikai beavatkozásnak minősítette.

A hagyományos szárazföldi tranzitállamok elkerülését lehetővé tevő Északi Áramlat-2 gázvezeték a Balti-tengeren keresztül – a tenger alatti vezetékeken, svéd, finn és dán vizek alatt – szállítana orosz gázt az oroszországi Viborgból a német partoknál fekvő Greifswaldig. Mind az orosz, mind a német kormányzat elkötelezett az Ukrajnát és Fehéroroszországot elkerülő gázvezeték további bővítése mellett. A 2020 végére ígért üzembe helyezés azonban egyelőre húzódik, mert Dánia környezetvédelmi és energiapolitikai hatóságai fenntartásokat fogalmaztak meg. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink