Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Collina és a FIFA központilag szabályozza a videóbíró használatát

Létrehozva:

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség azt szeretné, hogy a VAR-rendszert mindenhol egyformán alkalmazzák.

A kétes esetek eldöntését segítő videoasszisztens használatát az első két évben, amely a tapasztalatszerzés időszaka volt, a sportág szabályalkotó testülete, az IFAB felügyelte, július 1-jétől viszont a FIFA veszi át ezt a feladatot, a nemzetközi szövetség nyújt háttérsegítséget a szervezőknek a VAR kiépítésében, működtetésében. Pierluigi Collina, a FIFA játékvezető testületének olasz elnöke azt mondta, természetes átmenetről van szó.

„Az IFAB-nak az a dolga, hogy a labdarúgás szabályai felett őrködjön, beleértve a VAR bevezetését, illetve az azzal kapcsolatos előírásokat és szabályozásokat. Amint azonban egy szabályt bevezettek, az IFAB munkája véget ér” – fogalmazott.

Collina hozzátette, hogy a tagszövetségeket támogatva a FIFA foglalkozik a bírók képzésével világszerte. A korábbi kiváló játékvezető szerint az egyes tornákon, illetve nemzeti bajnokságokban vannak eltérések a VAR alkalmazásában, holott egységes megközelítés szükséges.

„A FIFA felelőssége az is, hogy a szabályokat a világ minden részén egyformán alkalmazzák, nem lehetnek eltérő megközelítések a különböző földrészeken, illetve országokban. A mi felelősségünk az, hogy biztosítsuk: a labdarúgásnak a világon mindenhol ugyanazok a szabályai” – hangsúlyozta. „Természetesen lehetnek kisebb eltérések, de az általános alkalmazásnak ugyanannak kell lennie” – fűzte hozzá.

A Premier League-ben például nem használják a VAR-t arra, hogy ellenőrizzék: a kapus a vonalon maradt-e büntetőrúgásnál, pedig ez része a protokollnak. Általánosságban az a cél az egységes alkalmazással – amint arra Collina felhívta a figyelmet -, hogy a játékosokat ne érje meglepetés egy-egy bírói döntésnél nemzetközi tornán.

„Ha valami le van írva a szabálykönyvben, akkor azt alkalmazni kell. Ha egy szabály nem jó, akkor azt az IFAB-nak kell megvitatnia és adott esetben megváltoztatnia” – szögezte le. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink