Nagyvilág
Nagyon szoros a verseny a lengyel elnökválasztáson
A közvélemény-kutatások szerint 1 százalék van Andrzej Duda és Rafal Trzaskowski között.
Andrzej Duda leköszönő lengyel elnök, a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje vezeti a népszerűségi listát az elnökválasztás második fordulója előtt 47 százalékkal, míg Rafal Trzaskowski, a liberális Polgári Platform jelöltje, varsói főpolgármester a szavazatok 46 százalékára számíthat a Társadalmi Változások nevű közvélemény-kutató intézet által a wPolityce.pl oldal számára készített felmérés szerint.
A közvélemény-kutatás szerint Duda támogatóinak 51 százaléka jelentette ki, hogy határozottan támogatja az elnököt, míg Trzaskowski stabil szavazótábora 49 százalékos. A megkérdezettek 7 százaléka nem tudta megmondani, kire fog szavazni.
A 75 százaléknyi szavazni kívánó 56 százaléka válaszolta azt, hogy részvételi szándéka a választáson „végleges”, míg 19 százalékuk „inkább elmegy” szavazni. A szavazók 17 százaléka mondta, hogy nem szavaz a második fordulóban (8 százalék véglegesen így döntött, és 9 százalék inkább nem megy szavazni). Nyolc százalékuk nem tudott választ adni.
A felmérést július 3. és 7. között 1094 fős mintán végezték.
A vasárnapi második fordulóban dől el, képes lesz-e a Jog és Igazságosság megőrizni az ellenőrzést szinte minden lengyelországi intézményben, vagy az alkotmányos normák helyreállítását ígérő Trzaskowski kap lehetőséget.
Az első fordulóban Duda a szavazatok 43,5 százalékát kapta, Trzaskowski pedig 30,5 százalékot, de utóbbi a második fordulóban számíthat a kiesett centrista jelölteket támogatók voksára. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!