Magyarország

8,5 milliárdot kapott a kormánytól a mezőhegyesi ménesbirtok

Published

on

Lázár János miniszterként még kritizálta a birtok fejlesztési terveit, most kormánybiztosként külön költségvetési sort kapott.

Egy hétfői kormányhatározat szerint az állam 8,5 milliárd forintos tőkeemelést hajt végre a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt-ben – derül ki a Magyar Közlönyből, a pénz a nemzeti öntözési mintaprogram megvalósulására lesz fordítva.

Emellett ezután külön jogcímen könyvelik el a költségvetésben a céggel kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos joggyakorlással kapcsolatod kiadásait is. A kormánybiztos Lázár János, a Fidesz korábbi frakcióvezetője, Hódmezővásárhely egykori polgármestere, 2 évvel ezelőttig a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

2019-ben nagy tervek készültek a ménesbirtok fejlesztésére: termálvizes fürdő, 4 csillagos szálloda, lelátós prémium lovarda, verseny-kézilabdapálya, két kosárpálya, két squashpálya, edzőterem, fitneszterem, wellnessrészleges konferencia- és rendezvényterem, golfklub és kisvasút is épült volna, amire Lázár János még miniszterként azt mondta, a Nemzeti Ménesbirtok menedzsmentje az ő tudtán kívül hozott olyan döntéseket, amelyekhez nem is lett volna joguk: „A ménesbirtok menedzsmentjénél elgurult a gyógyszer. Teljesen elvesztették a realitásérzéküket”, írta meg akkor a hvg.hu.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version