Nagyvilág

Kanye West indulni akar az amerikai elnökválasztáson

Published

on

Kanye West / Fotó: David Shankbone/Wikipedia

Az amerikai rapper, énekes helyi idő szerint szombaton tette közzé Twitter-üzenetét az ügyben.

„Teljesítenünk kell az ígéretet, amelyet Amerika jelent azáltal, hogy bízunk Istenben, egyesítjük elképzeléseinket, és építjük a jövőnket” – szögezte le a Donald Trump jelenlegi amerikai elnök támogatójaként számon tartott énekes július 4-én, az ország nemzeti ünnepén az indulási szándékát bejelentő üzenetben.

West egyelőre nem árult el többet, így nem lehet tudni azt sem, benyújtotta-e az induláshoz szükséges papírokat.

Nem sokkal a bejelentés után Elon Musk, a SpaceX magánvállalat alapítója és vezetője teljes támogatásáról biztosította a rappert.

A 43 éves énekest 2018-ban Trump a Fehér Házban is vendégül látta, ahol West mintegy tízperces monológot adott elő az elnöknek egyebek közt társadalmi kérdésekről, a börtönreformról, a Chicagóban – ahol ő felnőtt – elharapódzott erőszakról, a mentális egészségről, politikáról.

E látogatást követően mindazonáltal West úgy nyilatkozott, hogy távol akar maradni a politikától.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version