Nagyvilág

KGB-iratokat találtak Lettországban egy ház felújításakor

Published

on

Egyelőre rejtély, hogy szovjet állambiztonsági tiszt miért vitte haza, és miért rejtette a falba a dokumentumokat.

A lett közszolgálati rádió szerint az egykori szovjet állambiztonsági szolgálat (KGB) dokumentumait három irattartóban rejtették a falba, és jó állapotban maradtak meg. Az orosz nyelvű – részben kézzel írott, részben gépelt – iratokat szerdán átadták a lett országos irattárnak, írja az MTI.

Történészek szerint nem fér kétség a dokumentumok valódiságához, mivel a bennük feltüntetett ügyiratszámok megegyeznek a lett archívumokban őrzött, más KGB-okiratokban lévőkkel.

Az iratokat egy olyan házban találták, ahol a szovjet időkben a KGB egyik munkatársa élt. „Egyelőre csak találgathatunk, hogy miért rejtette el az iratokat. Még azon vagyunk, hogy a nevét és személyi adatait ellenőrizzük” – közölte Gints Zelmenis levéltári kutató. A dokumentumok különböző időszakokból, a KGB ideológiai kémelhárítással foglalkozó osztályáról származnak. Zelmenis hozzátette, hogy a Szovjetunió összeomlásakor a dokumentumokat az akkori KGB-vezető utasítására elvileg meg kellett volna semmisíteni.

A szovjet állambiztonsági szolgálattól mindössze néhány zsáknyi dosszié és a volt KGB-ügynökök neveit tartalmazó lajstrom maradt meg Lettországban, az igazán kényes információkat tartalmazó iratokat viszont megsemmisítették, vagy Moszkvába szállították. Máig több egykori besúgó kilétét homály fedi.

Sokáig vitatott volt, hogy a balti ország mitévő legyen a hiányos iratokkal. A lett levéltár csak 2018 végétől kezdett nyilvánosságra hozni olyan dokumentumokat, amelyek korábban csaknem 25 éven át bizalmasaknak számítottak. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version