Magyarország

Jogerősen 15 évet kapott a sólyi kislány gyilkosa

Published

on

A fiatalkorú fiú vonzódott a 8 éves kislányhoz, aki ezt nem viszonozta.

Jogerősen 15 év szabadságvesztést kapott a sólyi gyerekgyilkos, ez a maximális kiszabható büntetés fiatalkorúak esetében – írja az MTI.

A fiatal fiú a sólyi futballpályán ismerte meg a 8 éves kislányt és bátyját. Többször találkoztak, a vádlottban vonzalom alakult ki a kislány iránt. 2018. május 18-án késő délután a fiú elcsalta a lakóhelyéről a kislányt játszani az úgynevezett papírmalom romjaihoz. A kislány ott azt mondta a fiúnak, hogy a barátja tetszik neki, és az ő felesége lesz. Emiatt a fiú mérges lett, és elhatározta, hogy megöli a kislányt. A helyszínen talált fonott kötéllel bűvésztrükkre hivatkozva hátrakötötte a kezeit, majd a patakhoz vitte, ahol többször a víz alá nyomta. Az eszméletlen, de még életben lévő kislányt végül levetkőztette, visszahúzta a patakba, hínárfonatot kötött rá, és a sorsára hagyva elment.

A Győri Ítélőtábla figyelembe vette azt is, hogy a vádlott a cselekményét kitartó szándékkal mindaddig folytatta, amíg a kislány életét ki nem oltotta. A fiút végül aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért ítélték el.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version