Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

A bíróság szerint nem antiszemita bűncselekmény leverni a kipát egy rabbi fejéről

Létrehozva:

A minősítés súlyosításáért fellebbez az ügyészség egy rabbi fejéről a kipát leverő férfi ügyében.

Közösség tagja elleni erőszak megállapításáért fellebbez a Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség annak a férfinak az ügyében, akit első fokon

becsületsértés miatt ítéltek el, amiért lesodorta egy külföldi rabbi fejéről a kipát

– közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor a közleményben azt írta: a 45 éves férfi 2018 áprilisában egy budapesti bevásárlóközpontban követte el a bűncselekményt. Hozzátette,

a férfi felismerte, hogy a kipa viselője vallási közösséghez tartozik.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság indoklása szerint a tett

kihívóan közösségellenes volt, de a magatartás nem volt alkalmas riadalom keltésére,

ezért a férfi tette közösség tagja elleni erőszak helyett becsületsértés vétségének minősül. Az elkövető 2017 júliusában volt kollégáját is bántalmazta, a bíróság ezért súlyos testi sértés kísérletében bűnösnek mondta ki, és a két bűncselekmény miatt három év próbára bocsátotta.

Az ügyészség szerint a férfi közösség tagja elleni erőszakot követett el, mivel magatartása riadalmat keltett az áldozatban, ezért eltérő jogi minősítés és súlyosabb büntetés, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabásáért nyújtott be fellebbezést – olvasható a közleményben. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink