Magyarország

Lemondott Balatonszemes fideszes polgármestere

Published

on

Szomorú Szilárd volt az egyetlen kormánypárti városvezető, aki nemmel szavazott a Bahart privatizációjára. Nem akar csatázni, írja.

Szomorú lemondását az önkormányzat Facebook-oldala közölte. A polgármestert úgy idézték:

„Nem arra vállalkoztam, ami ma Balatonszemesen folyik. Én nem harcba és csatába indultam. Van, akinek ez az élete, NEKEM nem. Nem támogathatom azt, hogy a településünket egyes személyek állandóan lejáratni kívánják mindenki előtt. Ebből kiindulva levontam a következtetéseket és megtettem azt, amit a településünk érdeke megkíván. (…) Mindezt annak reményében teszem, hogy

a településünk végre találjon egy olyan személyt, aki együttműködést és fejlődést tud hozni Balatonszemes életébe.”

A sajtó májusban írt arról, hogy Rogán Antalék vezetésével privatizálják a Bahart értékes kikötőit és ingatlanjait. A Magyar Narancs megszerezte a jegyzőkönyvet, ami szerint 10 polgármester mondott nemet a privatizációra. Közülük 9 független volt, az egyetlen kormánypárti pedig Szomorú Szilárd. Később a Bahart úgy döntött, nem adja el a kikötőket.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version