Magyarország
Egy hét után le is mondott az Index vezérigazgatója
Pusztay András helyére nevezték ki múlt héten, máris lemondott Ződi Zsolt.
Mától vezérigazgató nélkül működik az Index.hu Zrt. Ződi Zsolt távozik nem csak a posztról, a cégből is távozik. Mindezt Bodolai László, az igazgatótanács elnöke egy közleményben tudatta a Kreatívval.
A lap szerint Bodolai azt írja: „Vezérigazgató nélkül, de továbbra is zavartalanul működik az Index. Sajnálom, hogy Zsolt barátom felmondott, de azt azért köszönöm neki, hogy még az elején jelezte, hogy nem tudja ellátni a tisztséggel járó kötelezettségeket. Az Index.hu Zrt pénzügyi helyzetét illetően azt tudom mondani, hogy igyekszünk minél hamarabb tartós megoldást találni a fennálló cash-flow problémára, ugyanakkor szeretném megjegyezni azt is, hogy ez nincs hatással az Index napi szintű működésére, a lap független tartalomgyártására”.
A közleményben Ződi is jegyez egy bekezdést:
„Vezérigazgatói tisztségemről lemondok, de továbbra is hű olvasója maradok az Indexnek, melynek független tartalmait napi szinten fogom követni. Döntésem oka egyszerű: miután megismertem a cég pénzügyi helyzetét, arra jutottam, hogy egy ekkora szervezetre vonatkozó változtatások véghez vitele túl nagy feladat számomra. Sajnálom, ha esetleg Bodolai László barátomat ezzel most nehéz helyzetbe hoztam.”
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!