Nagyvilág
A lengyel választások részeredményei szerint Andrzej Duda nyert
A hivatalban lévő államfő nyerte meg a lengyel elnökválasztás első, vasárnap tartott fordulóját a szavazatok 45,24 százalékával. A második fordulóban az ugyancsak továbbjutó Rafal Trzaskowski varsói főpolgármesterrel, a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform vezette koalíció jelöltjével kell megmérkőznie, aki a voksok 28,92 százalékát gyűjtötte össze – írja az MTI.
Az országos választási bizottság (PKW) hétfőn hajnalban közölt hivatalos részeredményeket a szavazatok 87 százalékos feldolgozottsága alapján. Ezek néhány százalékos – de nem érdemi – eltérést mutatnak a vasárnap este közölt exit poll felmérésekhez képest.
A részeredmény szerint
a harmadik a függetlenként induló Szymon Holownia lett 13,69 százalékos eredménnyel.
Az összesen 11 induló jelölt közül jelentősebb eredményt még
- a radikális nemzeti és az újliberális pártok koalícióját, a Konföderációt képviselő Krzysztof Bosak ért el, a voksok 6,79 százalékát szerezte meg.
- A Lengyel Parasztpárt elnöke, Wladyslaw-Kosiniak-Kamysz 2,46 százalékos,
- Robert Biedron melegjogi aktivista, baloldali EP-képviselő pedig 2,12 százalékos eredménnyel végzett.
A hétfőre virradóra közölt pontosított exit poll felmérés (late poll) szerint magas, 64,3 százalékos volt a részvételi arány.
A közzétett hivatalos részeredmények teljesen nem tükrözik még a nagyvárosok adatait, mivel ott tovább tart a voksok összesítése.
Mivel Andrzej Dudának a kisebb településeken nagyobb a támogatottsága, a végleges eredmények elemzők szerint megközelíthetik a late poll eredményeket, amelyek a jelenlegi elnöknek a voksok 42,9 százalékát, Rafal Trzaskowskinak pedig 30,3 százalékát tulajdonítják.
A végleges eredményeket a PKW legkorábban kedd estére ígéri, addigra befutnak a lengyel külképviseleteken megtartott voksolás eredményei is. Külföldön 374 ezren regisztráltak, ami a szavazók mintegy 2 százalékát jelenti. A közvetlen lengyel elnökválasztáson akkor kell tartani a második fordulót, ha az elsőben a jelöltek egyike sem szerzi meg a voksok több mint felét.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!