Archív cikkek

Megszüntették a pénznyelő bizottságot a XII. kerületben, de nem hagyták út szélén a tagokat – kivéve egyet

Published

on

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke, aki tavaly óta önkormányzati képviselő a XII. kerületben, azt javasolta, szüntessék meg a képviselőtestület vagyonnyilatkozat-ellenőrző bizottságát. A hoppon maradt képviselőket kárpótolták, Kovács Gergelyt bosszúból kihagyták. 

A vagyonnyilatkozat ellenőrző bizottság évente csak 10 percnyi effektív munkát végez, amikor szavaz arról, hogy rendben vannak-e a képviselők, alpolgármesterek és a polgármester vagyonnyilatkozatai.

  • Ez a nettó 10 perces munka összesen évi 5,76 millió forintjába kerül az önkormányzatnak.
  • Négy évre pedig mindez már több, mint 23 millió forint.

Az önkormányzat nem tudott ellenállni az érvelésnek, és Kovács javaslatára megszüntette a bizottságot.  A testület eddig 5 tagjából négyet átültettek más bizottságokba, amiért ugyanúgy pénzt kapnak. Tehát a költségek 80 százalékát ugyanúgy ki kell fizetnie az önkormányzatnak.

Csak az 5. tag nem kapott másik bizottsági helyet: pont Kovács Gergely maradt ki.

„Nekem mindegy, én ugyanúgy tudok dolgozni, mint eddig.

Az a kár, hogy ez a négy fiú továbbra is ugyanúgy ki lesz fizetve, mint eddig. Ezt találták ki bosszúból.

Csak arra nem gondoltak, hogy ez hogy néz majd ki. De én eleve nem a pénzért csinálom, szóval velem ezzel kicseszni nem tudtak, és egyébként is el szoktam járni a többi bizottsági ülésre is, hiszen képviselőként elmehetek és hozzászólhatok” – mondta a Kétfarkú Kutya Párt elnöke. (Azonnali)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version