Archív cikkek

Gulyás Gergely egyszemélyben dönthet a budapesti útfelújításokról

Published

on

Annak ad, akinek akar, kérni se kell. Az elosztható összeg gyakorlatilag azonos az elvont gépjárműadóéval, csak ezután nem jár majd mindegyik városrésznek.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter, azaz Gulyás Gergely ötmilliárd forintot oszthat szét a budapesti kerületek útfejlesztésére, már ha megszavazzák a jövő évi költségvetést módosító salátatörvényt.

Az ötmilliárd forint nem tűnik jelentős összegnek útépítésre, amikor százmilliárdokért épülnek az autópályák az országban. A 23 fővárosi kerület kiadásaihoz képest (2018-ban ez összesen 191 milliárd forint volt) azonban ez is jelentős tétel.

Ez az összeg közel azonos a kormány által a települési önkormányzatoktól elvont gépjárműadó összegével. Az utolsó lezárt, 2018-as pénzügyi évben 5,9 milliárd forint volt ebből a kerületek bevétele. Így végső soron

az elvonások egy részét visszaadják a kerületeknek.

Akár ezeknek a különbségeknek a kompenzálása is lehetne a cél. Ugyanakkor a törvénytervezet szerint

„A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős miniszter a budapesti kerületi önkormányzatok részére útfejlesztések és utak aszfaltozása céljából kérelem nélkül támogatást nyújt.”

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

Gulyás Gergely miniszterként annak ad az 5 milliárd forintból, akinek csak akar.

(G7)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version