Archív cikkek

Deák téri késelés – meghosszabbították a letartóztatást

Published

on

Vezetőszáron a gyanúsított / Forrás: Police.hu

Két hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a három férfinak a letartóztatását, akit a májusi Deák téri kettősgyilkosság kapcsán gyanúsítottak meg.

A megalapozott gyanú szerint a három férfi május 22-én hajnalban összeverekedett egy másik társasággal a Deák téren. Az összetűzés során az egyik gyanúsított több alkalommal megszúrt egy férfit, akit – miután a földre került – egy másik gyanúsított többször fejbe is rúgott. A harmadik gyanúsított jelenlétével biztosított társai cselekményét. Ezután a késelő férfi egy, a helyszínről távozó férfi után ment és őt is megszúrta. Mindkét sértett a helyszínen életét vesztette.

A késeléssel gyanúsított férfi cselekménye több ember sérelmére elkövetett emberölés, míg a másik két gyanúsított cselekménye csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság megállapítására lehet alkalmas. A minősített emberölés tíztől akár életfogytig tartó, a minősített garázdaság pedig három évig tartó szabadságvesztéssel büntethető.

A gyanúsítottak egzisztenciális és személyi körülményei rendezetlenek, ketten kábítószerfogyasztók, az emberöléssel gyanúsított férfi állandó bejelentett lakcímén nem tartózkodott, más ellene folyamatban lévő büntetőeljárásokban – ismeretlen helyen tartózkodása miatt – körözést, elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene. Mindezek és a súlyos bűncselekmény miatt várható büntetés nagysága miatt továbbra is megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének.
A bíróság a kényszerintézkedés célját továbbra is csak letartóztatással látta biztosíthatónak – tudatta a törvényszék sajtóosztálya közleményben. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version