Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

Leváltja két helyettesét Göd momentumos polgármestere

Pesti Hírlap

Létrehozva:

A képviselők hétfőn tárgyalják az alpolgármesterek leváltásáról szóló javaslatot.

“A két alpolgármester nem tudta teljesíteni a gödieknek tett ígéreteit, ezért úgy érzem, akkor tudok hű maradni a választóknak tett ígérethez, ha változtatok. Ezért a jövő hétfői ülésre benyújtottam egy javaslatot, amely az alpolgármesterek leváltásáról szól. Remélhetőleg hamar megoldódik az ügy, és új, hatékonyan dolgozó, lelkiismeretes alpolgármesterrel vághatunk neki a következő éveknek.”

Ezt Balogh Csaba, Göd polgármestere közölte a Facebookon.

  • Fülöp Zoltán LMP-s alpolgármester leváltását azzal indokolja, hogy nem történt előrelépés az előző vezetés korrupciógyanús ügyeinek vizsgálatában  és a a Samsung köré helyezendő mérőállomások beszerzésének ügyében sem.
  • Lőrincz László DK-s alpolgármester munkája kapcsán Balog állítása szerint több alkalommal felmerült, hogy a valódi teljesítés ellenőrzése nélkül fogadott el és írt alá teljesítésigazolást, a nem szerződésszerű teljesítés orvoslását pedig felkérésre sem hajtotta végre.

“Sajnos az elmúlt hónapok tapasztalatai azt mutatják, hogy a gödi alpolgármesterek feladataikat nem tudják megfelelően ellátni: korlátozottan álltak rendelkezésre, a rájuk bízott feladatokat elhanyagolták, feladat- és hatáskörük meghatározása folyamatos konfliktusforrást jelentett”, közölte a polgármester. (PH)

Security Check Required

No Description

Legnépszerűbb cikkeink