Archív cikkek
Magas rangú tudományos elismerést kapott Roska Botond neurobiológus
A Svájcban kutató magyar neurobiológus, Roska Botond kapja az idén a Körber Európai Tudományos Díjat, a hamburgi székhelyű Körber Alapítvány díját, amellyel minden évben egyetlen európai tudóst ismernek el az összes tudományterületről. Az elismeréssel egymillió euró jár – jelentette be kedden a szervezet.
Az indoklás szerint a magyar orvos munkájával forradalmi változást hozott a szemészetben. A vakság gyógyításán dolgozó tudóst a méltatásban a látás területének és a retina kutatásának egyik legnagyobb szaktekintélyének nevezik a világon.
A Bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézet igazgatója, a Bázeli Egyetem Orvostudományi Karának professzora, a Friedrich Miescher Orvosi Kutatóintézet neurobiológiai kutatócsoportjának vezetője az MTI-nek nyilatkozva kedden elmondta: nagy megtiszteltetés számára, hogy Európa egyik legrangosabb tudományos díjával ismerték el munkásságát. A tudós felidézte, hogy
20 éve kezdett el dolgozni a látás mechanizmusának megértésén.
Mint mondta: akkor még senki sem foglalkozott ezzel a témával, ma már nagyon sok kutatás zajlik ezen a területen. Kutatócsoportjával elsőként térképezték fel, hogy a látórendszer különféle sejtjei hogyan nyerik ki a környezetből a vizuális információt.
„Az emberi retina olyan, mint egy számítógép, ennek egy része úgy működik, mint egy fényképezőgép, ami felveszi a képet, és van egy része, amely feldolgozza azt. Ezekből a feldolgozott képekből jelek mennek az agyba a látóidegen keresztül. Ahhoz, hogy vissza tudjuk állítani a látást, a kezdetek kezdetén azt kellett megérteni, hogyan működik ez a gépezet, hogyan működik a retina” – idézte fel a tudós.
A tudós egyik fő kutatási területéről, a látásvisszaállítást célzó génterápiás kísérletekről elmondta, hogy
olyan látásérzékelőt fejlesztettek ki, amely a sérült szemideghártya, a retina megfelelő sejtjeinek működésébe való beavatkozással képes eljuttatni a vizuális információt a betegek központi idegrendszerébe.
Kitért arra is, hogy a kísérletek egy része eljutott a klinikai tesztelés fázisába: 15 látássérült ember megkapta az általuk kifejlesztett génterápiás oltást. A kísérletek Londonban, Párizsban és az Egyesült Államokban folynak. Az első öt kísérleti alany eredményeit jelenleg értékelik ki és az év végére lesz publikus, hogy milyen mértékben volt eredményes a terápia.
Roska Botond tudományos munkásságáért számos nemzetközi elismerésben részesült. Többek között 1997-ben Fulbright-ösztöndíjat, 2006-ban Marie Curie kiválósági díjat kapott. 2018-ban ő vehette át a Columbia Egyetem nagy presztízsű Alden Spencer orvosi díját a látás folyamatának megértéséért, majd a Bressler-díjat az általa kidolgozott látás-visszaállító terápiáért. 2019-ben első magyar tudósként nyerte el a Nobel-díj előszobájaként is emlegetett Louis Jeantet-díjat, amelyet a vizuális információ alapvető feldolgozási folyamatainak felfedezéséért és a látás-visszaállító génterápia kidolgozásáért ítéltek neki oda. Magyarországon 2019-ben elnyerte a Semmelweis Budapest Award díjat és a Magyar Szent István-rendet is.
A Körber Európai Tudományos Díj idei átadója szeptember 7-én lesz a hamburgi városházán. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt