Archív cikkek

Hunguest Hotels: Mészáros Beatrix elmondta, miért rúgták ki a szállodai dolgozók jelentős részét

Published

on

Tavaly decemberben 17 milliárd forintnyi közpénzt kapott a vállalat a hotelek felújítására. Az igazgatósági elnök, Mészáros Lőrinc lánya most elmondta, miért bocsátották el mégis a munkavállalók egy részét.

Mészáros Beatrix, a tulajdonos Opus Global Nyrt. és a Hunguest Hotels igazgatósági elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjúban a felújításokkal és a koronavírussal indokolta az elbocsátásokat, amelyeket eredetileg részletekben terveztek meglépni.

„A pandémiás helyzetben azonban a menedzsment

gazdasági szempontból racionális és elengedhetetlen döntést hozott,

amikor előre ütemezte az egyébként is zárva tartó szállodák felújítását. A csoportos létszámleépítés tehát a járványhelyzet miatti bezárások és az előre hozott felújítási munkálatok együttes következménye” – mondta Mészáros Lőrinc lánya.

A többszörös igazgatósági elnök arról is beszélt, hogy az átalakítások kb. 40 százalékát közpénzből finanszírozzák.

„A Magyar Turisztikai Ügynökség 2017 óta a Kisfaludy programban számos pályázatot hirdetett már szálláshelyfejlesztés támogatására panzióknak, szállodáknak, de csak tavaly év végén jelent meg az első olyan felhívás, amin a Hunguest is el tudott indulni.

A felújításokhoz az elnyert 17 milliárd forint mellé több mint 27 milliárd forint önerőt biztosít az anyavállalat

Opus Global Nyrt., ez azt jelenti, hogy minden egyes forint állami támogatás mellé több mint másfélszer annyit hozzátesz a tulajdonos, amelyet a beruházásra fordítunk. Így minden idők egyik legnagyobb szállodafejlesztésére kerülhet sor” – közölte az interjúban Mészáros. (Magyar Nemzet)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version