Archív cikkek

Meghalt Bálint gazda

Published

on

„Bálint gazda ma este csöndben elment” – olvasható Bálint György Facebook-oldalán.

Bálint György 1919. július 28-án, Gyöngyösön született, apja Braun Izidor több nyelven beszélő, vállalkozó és kísérletező szellemű középbirtokos volt, édesanyja Koch Rozália. Fiatal korától kezdve a mezőgazdaság szeretetére és ismeretére nevelték. Általános és középiskolai tanulmányait Gyöngyösön végezte.

1941-ben kertészmérnöki oklevelet szerzett a budapesti Magyar Királyi Kertészeti Akadémián. 1942-ben behívták munkaszolgálatra, ahonnan először a mauthauseni, majd a gunskircheni koncentrációs táborba került. Utóbbiból két barátjával egy nappal a tábor felszabadulása előtt megszöktek, az éjszakát a német–amerikai fronton töltötték. Másnap reggel egy amerikai katonai konvojtól tudták meg, hogy a tábor felszabadult. A holokauszt során egy testvérét kivéve teljes családját kiirtották. A háború után hazatért családi birtokára, ám a kommunista hatalomátvétel után internálással fenyegették meg, és földjét elvették.

1949-ben mezőgazdasági mérnökként diplomázott a Magyar Agrártudományi Egyetemen. 1949–1952 között a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott, majd onnan egy évre a Kertészeti Kutatóintézetbe került. 1955–1959 között a Mányi Állami Gazdaság főagronómusa volt, ahonnan a Fejér Megyei Állami Gazdaságok Igazgatósága főkertészként alkalmazta, 1964-ig. 1967-ig Budapesten, az Állami Biztosító Főigazgatóság szakértője volt, majd nyugdíjazásáig (1981) a Kertészet és Szőlészet főszerkesztői teendőit látta el. 1969–1981 között a Kertészet és Szőlészetet, 1970–1981 között a Kertgazdaságot, 1972–1981 között a Kerti Kalendáriumot, 1984–1988 között a Kertbarát Magazintszerkesztette. 1989-től tagja a Budapest Rotary Clubnak, amelynek két évig alelnöke is volt. 1981–2009 között a Magyar Televízió Ablak című magazinjának állandó munkatársa (Bálint gazda). 1991–2000 között főszerkesztője az MTV Gazdaképző című műsorának. 1994. június 1-jén belépett a Szabad Demokraták Szövetségébe; tagja lett az országos tanácsnak. 1994–1998 között országgyűlési képviselő volt. 2009-ben kilépett az SZDSZ-ből,[4] alapító tagként részt vett a Szabadelvű Polgári Egyesület (SZPE) megalapításában. (Forrás: Wikipédia)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version