Archív cikkek
Óriási veszteséget termelt Mészáros Lőrinc ultramodern borászata
A milliárdos nem tud belerázódni a borászatba, 2019-ben gigantikus veszteséggel zárt a balatoni pincészete.
Demján Sándortól 2017 augusztusában vette meg Mészáros Lőrinc az ország egyik legmodernebb szőlőfeldolgozóját és pincészetét, a Canter Borház Kft.-t.
Az azóta eltelt időben pedig látszólag nem sikerült belerázódnia a borászat világába a volt felcsúti polgármesternek. Az addig kisebb-nagyobb mínuszokat termelő cég az eltelt pár évben csak még nagyobb veszteségeket hozott össze. A tavalyi év ráadásul ritka rosszul sikerült, hiszen a néhány évvel ezelőtti több mint 350 milliós bevétel 2018-ra 222, majd tavaly 122 milliósra zuhant.
A beszakadó bevételek nyomán már üzemi szinten is az előző évinél
hatszor több veszteséget
mutattak ki Mészárosék: 24 millió után 160 millió lett a mínusz.
Mivel pénzügyi műveletekből gyakorlatilag elhanyagolható nagyságrendú vesztesége keletkezett a cégnek, adófizetési kötelezettség sem volt, az adózott eredmény megegyezik ezzel az üzemi eredménnyel. 160,5 millió forint veszteség lett a végső számla egyenlege, hasonló nagyságrendű mínuszra az elmúlt jó néhány évben biztosan nem volt precedens. (Mfor)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója