Nagyvilág
A román külügy meglepődött, és visszautasította, hogy Szijjártó Péter szélsőségesnek nevezte Iohannis elnököt
Románia elutasítja, elfogadhatatlannak és nyelvezetét tekintve tiszteletlennek tartja azokat a bírálatokat, amelyeket Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogalmazott meg pénteken Klaus Iohannis román elnökkel szemben.
A román külügyminisztérium közlemény szerint a román fél meglepődve vette tudomásul a magyar diplomácia vezetőjének
„teljesen indokolatlan, aránytalan, a kontextusból kiragadott reakcióját”.
Közölték: Iohannis nem azért emelt alkotmányossági óvást a Kübekháza és Óbéb (Beba Veche) közötti magyar-román nemzetközi közúti határátkelő létesítéséről elfogadott törvény ellen, mert ellenezné a határátkelő megnyitását, hanem mert
tiszteletben kell tartani a hatalmi ágak szétválasztásának elvét.
Nemzetközi egyezmény megkötése kizárólag a végrehajtó hatalom hatáskörébe tartozik, arról nem lehet törvény révén dönteni – írták.
Szijjártó Péter Facebook-oldalán azt írta korábban, hogy Románia elnöke szándékosan árt a magyar-román együttműködésnek, amikor megakadályozza egy új határátkelőhely létesítését a két ország között.
„Románia elnöke, sajnos, szélsőségesen magyarellenes politikus”
– tette hozzá a külügyminiszter. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!