Archív cikkek

Járatritkítások: A törvény alól is mentességet ad az államtitkár

Published

on

Képünk illusztráció / Fotó: Attila Bódis/Pixabay

Mosóczi László államtitkár felmentést ad a MÁV-Start számára a vonatkozó törvény alól a ritkítás végrehajtásához – olvasható a Pesti Hírlap birtokába jutott egy levélben. Közben egyre több fideszes polgármester is felemeli a szavát a nyírbálások ellen, de a MÁV elnök-vezérigazgatója is azt mondta: az új menetrendet felül kell vizsgálni.

Az MSZP-SZDSZ kormány idején, 2007-ben és 2009-ben végrehajtott mellékvonal-bezárások ellen még élesen tiltakozott a Fidesz, majd kormányra kerülésük után, 2010 nyarán a bezárt vonalak egy részét újra is nyitották.

A Pesti Hírlap írta meg először, május 13-ai számában, hogy a kormány most a mellékvonalak megnyirbálására készül. Végül összesen 34 vasútvonalon vezettek be komoly járatritkítást. 20 mellékvonalon naponta irányonként mindössze 1, további 9 esetében pedig csupán 2 járat maradt meg.

Fónagy János, aki most a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár, személyesen is komoly bírálója volt a vonalbezárásoknak, 2009-ben még azt mondta: „Az égvilágon semmi jelentősége nincs, hogy ma mennyien utaznak egy vonaton. Az, hogy egy lepusztult menetrendű, hideg, koszos szerelvényen ma nem utaznak kellő számban, nem jelenti azt, hogy ha jó a menetrend, ha a vasút találkozik a vasúttal, ha az autóbusz ráhordja az embereket, ha van egy kalauz, aki felügyel a kocsik tisztaságára, fűtésére, akkor nem választják majd elegen a vasutat a közutak helyett”.

Információink szerint azonban idén az államtitkár terjesztette a miniszterelnök elé a mellékvonalak ritkításának tervét. Sőt, lapunk birtokába jutott egy levél, amelyet Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár Kerékgyártó Józsefnek, a MÁV-Start vezérigazgatójának írt május 20-án mentességet ad a MÁV-Startnak a jogszabályban előírt határidő alól. Ez a rész itt látható:

A levélben Mosóczi azt is megemlíti, a menetrend-szűkítést Fónagy államtitkárral is egyeztette. A vonatkozó, 271/2009. (XII. 1.) kormányrendelet, amely alól Mosóczi felmentést ad azt írja, a menetrend-változásokat legalább 14 nappal az életbe lépés előtt jelezni kell az utazóközönség felé.

Komoly helyi ellenállás alakult ki

Korábban Balla Mihály, Nógrád megyei fideszes országgyűlési képviselő, Csach Gábor, Balassagyarmat fideszes polgármestere is tiltakozott a járatritkítások ellen. Az Őrségben is több érintett település polgármestere összefogott, és a minisztériumhoz fordult levélben tiltakozásul.

Kedden pedig Heves, Kisköre, Abádszalók, Kunhegyes és Kisújszállás kormánypárti polgármestere, további 6 településsel közösen fordult a MÁV-hoz és a minisztériumhoz a Kál-Kápolna – Kisújszállás vasútvonalon a járatritkítás felülvizsgálatáért. Közös levelükben ezt egyebek mellett azzal indokolták, hogy:

  • az elmúlt 1-2 évben 1,5 milliárd forintos fejlesztések történtek a vonalon.
  • A Tisza-tó déli részéhez vezető vonal a belföldi turizmus számára főképp nyáron kiemelt jelentőséggel bír, mégis pont nyár elején történt a ritkítás.
  • Mintegy 35 perccel nő a menetidő a pótlóbuszokon.
  • A vonatpótlókon a kerékpárszállítás sem lehetséges.

A MÁV-nak sem tetszik

Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója is arról beszélt a Vasúti Érdekegyeztető Tanács (VÉT) június 10-i ülésén, hogy a járványügyi menetrendet felül kell vizsgálni, és a vasúti közlekedési kapacitást vissza kell állítani azokon a vonalakon, ahol az versenyképesebb a buszos közlekedésnél.

A menetrendi szűkítés ráadásul rosszul lett kitalálva, a vonatok helyett beállított pótlóbuszok mellett sokszor a vonatok is közlekednek, de csak utasok nélkül.

Csach Gábor balassagyarmati polgármester szerint a megszüntetett 4 vonatpárból kettő továbbra is közlekedik Nagyoroszi felé, ezek közül az egyik a vele egy időben közlekedő pótlóbusszal párhuzamosan, csak üresen teszi meg az utat. Azért, mert este a vonatszerelvénynek vissza kell térnie a balassagyarmati anyaállomására, hogy onnan másnap hajnalban indulhasson.

A Balaton miatt kellett sietni?

A kormányzat a változtatásokat a járvány miatt visszaesett forgalommal indokolta, és ideiglenesnek állította be. Mosóczi lapunk birtokába került levelében azonban a járatszűkítést már azzal indokolja, hogy a megszűnő vonatok által nyáron a Balatonhoz extra kapacitást kell átcsoportosítani.

Szalay Árontól, a Közlekedő Tömeg Egyesület elnökétől azonban úgy tudjuk, a balatoni forgalomra is alkalmas kocsik közül mindössze 12-t spórolt meg a MÁV-Start ezzel, mégpedig a közvetlen Pécs-Szombathely vonatok megszüntetése által, a többivel egyet se. Ami a MÁV-Start mintegy 2000 személykocsijához képest elhanyagolható mennyiség.

A Nemzeti Vagyon Kezeléséért Felelős Tárca Nélküli Minisztériumot és az Innovációs és Technológiai Minisztériumot is megkérdeztük a levél tartalmáról, de cikkünk megjelenéséig egyik helyről sem kaptunk választ.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version