Archív cikkek

Az évszázad műkincsátveréséről szól az első magyar film az újranyitó mozikban

Published

on

Petrik Andrea, Mészáros Béla és Lóth Balázs (j) rendező / Forás IMDB

Extrém és kevéssé ismert fővárosi helyszíneken forgott az augusztus 13-án a mozikba kerülő Pesti balhé.

Augusztus 13-tól ülhetünk be a Másnaposok szellemében készült új magyar vígjátékra, a Pesti balhéra, amelynek mindenre elszánt hősei az évszázad műkincsátverésének végrehajtására vállalkoznak Budapesten.

„Petrik Andrea, Mészáros Béla, Elek Ferenc, Szabó Simon és Inotay Ákos főszereplésével, valamint Hegedűs D. Géza, Reviczky Gábor és Jászberényi Gábor közreműködésével forgatott vígjátékunk olyan, eszement figuráktól hemzsegő, egy őrült képrablás, egy még őrültebb barátság és egy nagy szerelem történetét elmesélő, humorban, helyszínekben, képi megoldásokban is meglepetéseket kínáló film lett, ami így együtt (reményeim szerint)

igazán szórakoztató kikapcsolódást nyújt majd a mozikba visszatérő, nevetésre, izgalomra vágyó nézőknek.

Számomra külön öröm az is, hogy a Pesti balhé premierje nyithatja meg az idei év második felében bemutatandó hazai filmek sorát” – mondta Lóth Balázs rendező, aki tavaly nyáron több mint harminc, főleg budapesti helyszínen forgatta stábjával a Pesti balhét, hogy abban a fővárost is minél sokszínűbben, illetve szokatlan látószögeken keresztül mutathassák be a közönségnek. Ennek megfelelően az alkotók dolgoztak

  • a Skála Metró tetején,
  • a Király fürdőben,
  • a Párisi Divatházban,
  • a Filozófusok kertjében,
  • pesti és budai villákban,
  • fővárosi hotelekben,
  • a 150 éves kőbányai pincerendszerben,
  • olykor a víz alatt is.

Lóth Balázs első mozifilmjének forgatókönyvét Kis-Szabó Márkkal és a filmben is látható Inotay Ákossal közösen jegyzi, míg a Pesti balhé fényképezéséért Balázs István Balázs felelt. Az alkotás produceri feladatait Hutlassa Barnabás (Kincsem, A Viszkis) és Fülöp Péter látták el. Utóbbi szakember a magyar művek mellett olyan, hazánkban forgatott szuperprodukciókban is dolgozott, mint a Z világháború, vagy a Die Hard – Drágább, mint az életed. (Intercom/Port.hu)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version