Nagyvilág
Szlávik János: az oltóanyag nem magát a betegséget akadályozza meg, hanem a tünetek súlyosságát csökkenti
Az infektológus szerint az idén Európába érkező 400 millió koranavírus-elleni vakcina is érkezhet.
Szlávik János ATV Start műsorában elmondta, hogy a legelső olyan stádiumba jutó vakcináról van szó, amit többezer emberen ki lehet próbálni. Szlávik szerint nem biztos, hogy ez lesz a „nyerő”, ráadásul nagyon sokan nem beszélnek arról, hogy ez az oltóanyag nem feltétlenül a betegséget magát fogja megakadályozni, hanem az influenza elleni oltóanyaghoz hasonlóan a betegség súlyosságát és a halálesetek számát hivatott csökkenteni.
Senki nem gondolja azt, hogy lesz olyan oltóanyag, ami 100 százalékban meg tudja fékezni a járvány terjedését.
Ez azért fontos, mert akkor bizonyos intézkedéseket hosszútávon fenn kell tartani, hogy akadályozzuk a vírus terjedését – magyarázta a szakember, aki szerint
„rendkívül jó dolog az oltóanyag, de attól a vírus velünk marad”.
Szlávik azt is elmondta, hogy valószínű, hogy változtatni fognak a vásárlási sávokon. Viszont arra hívja fel a figyelmet, ami Pekingben történik: 2 hónap után jelent meg egy olyan gócpont, ahol hirtelen 100 beteg lett és nagyon gyorsan terjedt a vírus, gyorsan kellett beavatkozni.
A szakember szerint, bár most alig vannak új fertőzöttek, nagyon óvatosnak kell lenni, ezért muszáj fenntartani olyan intézkedéseket továbbra is, amivel villámgyorsan el lehet különíteni a betegeket. Hangsúlyozta, hogy az egészségügyi, szociális szférában dolgozókat kiemelten védeni kell, ezzel lehet enyhíteni a második hullámon.
A második hullám kapcsán Szlávik János elmondta, hogy az akkor lesz, ha velünk marad a vírus- vagy itt marad a populációban, vagy pedig kívülről behurcolják. Viszont azok az intézkedések, amik most is érvényben vannak, nem fogják lehetővé tenni, hogy súlyosabb legyen a második hullám. (atv.hu)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!