Archív cikkek

PM: Indokolt a katás adózás felülvizsgálata

Published

on

A minisztérium szerint ugyanis a kisadózó vállalkozók tételes adója „csak a visszaélésék visszaszorításával tarthatja meg a versenyképességét”.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint az a cél, hogy a kisadózó vállalkozások tételes adóját, ismert nevén a katát ne lehessen a munkaviszony visszaélésszerű kiváltására felhasználni. Parragh László ezért azt javasolja a kormánynak, hogy a hárommillió forint feletti rész után bizonyos mértékű,

akár 40 százalékos adót kelljen leróni.

Így már „nem érné meg trükközni a katával”. A kamara támogathatónak tartja a kata sávossá alakítását is, például úgy, hogy hatmillió forint éves árbevételig 50 ezer, afelett 65 ezer forint lenne a tételes adó mértéke.

Az ATV Híradója megkereste a Pénzügyminisztériumot Parragh elképzeléseivel kapcsolatban. A PM az alábbi választ adta:

„a cél továbbra is az, hogy az Európai Unió egyik legnépszerűbb adófajtája minél több kisvállalkozás adóügyi helyzetét segítse, de a kedvező szabályokkal egyetlenegy nagy cég sem élhet vissza. Csak a visszaélésék visszaszorításával tarthatja meg a kata a versenyképességét,

a Pénzügyminisztérium ezért minden erre vonatkozó javaslatot megvizsgál.

Piaci jelzések alapján kezdte meg tavaly a kormány a kata visszaélésszerű alkalmazásának a vizsgálatát. Azok a nagyobb cégek, amelyek munkaviszony helyett katásként foglalkoztatják alkalmazottjaikat, nemcsak a költségvetést károsítják, hanem jelentős illegális versenyelőnyre tesznek szert a tisztességesen adózó vállalkozókkal szemben, és az alkalmazottat is megfosztják számos munkavédelmi jogosultságtól.

A Pénzügyminisztérium elemzése alátámasztotta a piaci jelzéseket. Vizsgálta, hogy milyen arányban váltak katásokká a korábban munkajogviszonyban foglalkoztatottak. 2013-ban a katásoknak mindössze 3 százaléka volt korábban alkalmazott, ez az arány 2019 végére elérte a 40 százalékot.

A koronavírus-járvány ráadásul még kiszolgáltatottabbá tette azokat, akiket illegálisan katásként alkalmazott a cég. A katás vállalkozói szerződését ugyanis azonnal fel lehet mondani, míg a munkavállalót védik a munkajogi szabályok.” (atv)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version