Archív cikkek
Még jobban járhatnak majd a katások
3 millió fölött kellene csak adatokat szolgáltatni, de 6 millió forintos éves árbevétel felett 50-ről 65 ezer forintra növelnék a kata havidíját.
Felülvizsgálná a kisadózó vállalkozások tételes adójának, a katának a jelenlegi szabályozását a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), megakadályoznák, hogy egyes munkáltatók katásként alkalmazzák a valójában munkaviszonyban dolgozó alkalmazottakat – mondta Parragh László, az MKIK elnöke a Magyar Nemzetnek az MTI szerint.
Parragh hangsúlyozta, hogy a módosítás a gazdaság érdekét szolgálná, a katásokat nem érné hátrány.
Javaslataik között szerepel például, hogy a katás vállalkozásnak és üzletfelének adatot kell szolgáltatnia abban az esetben, ha egymás közötti ügyleteik egy évben meghaladják a hárommillió forintot. Jelenleg is van ilyen szabály, az értékhatár most egymillió forint.
Az elnök hozzátette: nemcsak az összeget emelnék meg, de kiegészítenék a passzust úgy, hogy a 3 millió forint feletti rész után bizonyos mértékű (akár 40 százalékos) adót kellene leróni. „A plusz közterhet nem a katás vállalkozó, hanem az üzletfele lenne köteles befizetni az államkasszába” – mondta Parragh László.
Szerinte ezzel eltűnne az adóelőny, és megakadályozható lenne, hogy a munkaadók munkaviszony helyett katás vállalkozóként – lényegében színlelt szerződéssel – alkalmazzák dolgozóikat.
A kamara támogathatónak tartja a kata sávossá alakítását is, például úgy, hogy hatmillió forint árbevételig 50 ezer, afelett 65 ezer forint lenne a tételes adó mértéke.
Parragh László azt is elmondta: úgy látják, az adóhivatal birtokában van azoknak az információknak, amelyek alapján célzott és gyakoribb ellenőrzéseket lehetne lefolytatni azoknál a vállalkozóknál, akiknél nagy valószínűséggel felmerül a munkaviszonyok visszaélésszerű átminősítése.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!