Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Észak-Korea felrobbantotta a Korea-közi összekötő irodát

Létrehozva:

Helyi idő szerint délután 2 óra 49 perckor történt a detonáció.

A keszongi határvárosban lévő irodát Észak-Korea szó szerint a levegőbe küldte – írja a dél-koreai országegyesítési minisztérium tájékoztatója alapján az MTI. Korábban katonai források közölték, hogy füst gomolygott felette, és megpróbálnak utánajárni, pontosan mi történt ott. Szemtanúk hallották az erős detonációt, és sötét füstöt láttak gomolyogni az iroda környékén.

Phenjan, Észak-Korea fővárosa megerősítette a robbantás elkövetését. Az ottani rezsim hivatalos szócsövének tekintett KCNA hírügynökség jelentése szerint az Észak és Dél közötti minden kommunikációs csatorna megszakítása nyomán a „területen illetékes szervek félelmetes robbantással” teljesen megsemmisítették az irodát. A rombolás „összhangban áll a feldühödött emberek gondolkodásmódjával, akik ki akarják kényszeríteni, hogy a söpredék és a söpredéknek menedéket nyújtók drágán megfizessenek a bűneikért” – írja a KCNA, nyilvánvalóan utalva a Phenjan-ellenes röpiratokat hőlégballonokból szóró észak-koreai disszidensekre.

A keszongi iroda 2018 óta működött, és a két ország azért hozta létre, hogy elősegítse a párbeszédet és az együttműködést. A vezetők csúcstalálkozója után kialakult békülékeny hangulatban nyitották meg.

Azonban ez megváltozott. Az elmúlt hónapokban Phenjan szinte minden együttműködést megszakított Szöullal, múlt héten pedig Észak-Korea ellenségnek kiáltotta ki Dél-Koreát. Akkor azzal fenyegetőztek, hogy mindenfajta kommunikációs csatornát felszámolnak az aktivisták röpiratos kampánya miatt. Szombaton Kim Dzsong Un húga, Kim Jo Dzsong katonai akcióval fenyegette meg Dél-Koreát.

Röviddel a robbanás előtt az észak-koreai hadsereg vezérkara közleményben tudatta, fontolóra vette a hadsereg bevonulását a két Koreát elválasztó fegyvermentes övezetbe, és vizsgálja az erről szóló „cselekvési tervet”. A vezérkar elfogadott egy javaslatot arról, hogy együttműködik a néppel „az ellenség ellen készülő nagyszabású röplapterjesztésben”.

Legnépszerűbb cikkeink