Archív cikkek

Ismét indít járatokat az Austrian Airlines

Published

on

A német Lufthansa leányvállalataként működő osztrák légitársaság első gépe a koronavírus-járvány miatti leállást követően hétfő reggel szállt fel Münchenben – tudósít az MTI.

A Bécs-Schwechati nemzetközi repülőtéren reggel 5 óra 30 perckor a légitársaság dolgozóinak százai üdvrivalgással és tapssal köszöntötték az első járat indulását. Alexis von Hoensbroech, az Austrian Airlines vezérigazgatója „történelminek” nevezte az újraindulás napját azt követően, hogy a légitársaság a koronavírus-járvány miatt csaknem 90 napon át szüneteltette járatait. Arról is beszélt, hogy

júniusban csak a kapacitásuk öt százalékát használják ki, több mint 30 célállomásra szállítva utasokat.

Hozzátette ugyanakkor, hogy azokra a helyekre, ahova korábban naponta több járat is indult, még csak heti egy-három alkalommal közlekedik majd repülőgép.

A tervek szerint júliusban már járataik legalább 20-30 százalékát elindítják, és év végéig, reményeik szerint elérik az 50 százalékot. A tengerentúli repülés július elsején indul majd, az első járat New Yorkba közlekedik, de Washingtonba, Chicagóba, Bangkokba is heti három alkalommal indítanak majd járatokat.

A Bécs-Schwechati nemzetközi repülőtéren és a repülőgépeken fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be, így

  • az utazás idején a legtöbb esetben kötelező a szájmaszk viselése a hatévesnél idősebbeknek.
  • A járatokon korszerű klímaberendezés gondoskodik a légcseréről, illetve a vírusok kiszűréséről.
  • A repülőtéri autóbuszokon csak meghatározott számú utas utazhat, a repülőtereken pedig kötelező a legalább egy méter távolság betartása, valamint a szájmaszk viselése.

Közben Ausztriában hétfőtől enyhítettek a szájmaszkviselés szabályain. Már csak a tömegközlekedési eszközökön, az egészségügyi intézményekben és a gyógyszertárakban lesz kötelező a szájmaszk, valamint olyan szolgáltatások igénybevételekor, ahol nincs lehetőség az egyméteres távolság betartására, mint például a fodrászatokban.

A vendéglátásban is történtek enyhítések, így az éttermek a jelenlegi 23 óra helyett éjjel egy óráig is nyitva tarthatnak. Az asztalok között továbbra is legalább egy méter távolságnak kell lennie, egy asztalnál viszont négynél többen is ülhetnek.

Kongresszusok, illetve vásárok megtartására is van lehetőség már Ausztriában, a rendezvényekhez azonban hivatalos jóváhagyás kell, és a kérelemhez csatolni kell az úgynevezett „Covid–19 megelőzési koncepciót”.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version