Archív cikkek

Eltörölték a kéthetes karantént, szabadon lehet Erdélybe menni

Published

on

Továbbra is korlátozás nélkül léphet be Románia területére az Európai Unió valamennyi állampolgára.

Ezt Alexandra Gavan, a román határrendészet szóvivője mondta el. Hétfőtől azoknak az országoknak az állampolgárainak, akik olyan országból jönnek, ahol alacsony a fertőzöttek száma, már nem kell kéthetes hatósági vagy otthoni karantént sem vállalniuk.

Magyarország is alacsony fertőzöttségű országnak számít.

A rendkívüli állapot szabályait Románia már csak azokra az országok állampolgáraira tekinti érvényesnek, amelyek nem az Európai Gazdagsági Közösség vagy Svájc állampolgárai.

A jogszabályok szövegében az szerepel, hogy a rendkívüli állapot, illetve veszélyhelyzet idején – néhány kivételtől eltekintve – nem léphetnek be Romániába „idegenek”.

Ez nem általában a külföldi állampolgárokra vonatkozik, hanem a „harmadik országok állampolgáraira”, ahogyan ezt a fogalmat az európai uniós csatlakozás előtt kiadott idegenrendészeti törvény meghatározta.

Eddig sem volt tilos az uniós állampolgárok belépése Romániába, és a harmadik országok állampolgárai közül is beengedték az ingázókat, átutazókat, törvényhozókat, diplomatákat, rezidenseket és családtagjaikat.

A fő változás hétfőtől:

aki Ausztriából, Bulgáriából, Csehországból, Ciprusról, Horvátországból, Svájcból, Németországból, Görögországból, Izlandról, Lettországból, Liechtensteinből, Litvániából, Máltáról, Norvégiából, Szlovákiából, Szlovéniából vagy Magyarországról érkezik Romániába, annak már nem kell kéthetes elkülönítőben megvárnia a koronavírus-betegség lappangási idejének leteltét. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version