Archív cikkek

Az Alkotmánybíróság megtiltotta az államnak az erdők tarvágását

Published

on

Alaptörvény-ellenesnek nyilvánították az erdőtörvény 2017-es módosítását.

  • Ezután a magántulajdonú erdőkben is beleszólhat a gazdálkodásba a természetvédelmi hatóság.
  • Valamint az állami tulajdonú erdőkben megtiltották a tarvágást.

Ez a lényege az Alkotmánybíróság hétfőn nyilvánosságra hozott ítéletének, amelyben alaptörvény-ellenessé nyilvánította az erdőtörvény 2017-es módosításának számos elemét.

Az ügyben az alapvető jogok biztosa fordult az Alkotmánybírósághoz, mert a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettessel egyetértve úgy ítélte meg, hogy az erdőtörvény módosítása elsősorban az erdőgazdálkodók érdekeit szolgálja, és

a környezetvédelmi szempontok háttérbe szorulnak.

Az Alkotmánybíróság rámutatott: valamely terület éppen azért tartozik a Natura 2000 hálózatba, mert ott valamilyen különleges védelemre szoruló növény- vagy állatfaj él.

A testület ítélete szerint azonban a magán-erdőtulajdonosok gazdasági érdekei nem állhatnak előrébb, mint a természeti értékek védelme, és nem az erdőgazdálkodók nem formálhatnak alkotmányosan védett jogot arra, hogy a természeti értékkel bíró erdőkben további gazdálkodási jogosultságokat kapjanak a természetvédelmi szempontok érvényesítésének kárára. Ezért az erre vonatkozó módosítást megsemmisítették.

Az AB határozatában ugyancsak leszögezte, hogy az Alaptörvény P) cikk (1) bekezdése alapján az állam a jövő nemzedékek mint kedvezményezettek számára egyfajta bizalmi vagyonkezelőként kezeli a rábízott, a nemzet közös örökségébe tartozó természeti és kulturális kincseket, ekként a jelen generációk használati és hasznosítási joga nem korlátlan.

Az Alkotmánybíróság megállapította:

a tarvágás rendkívül súlyos és visszafordíthatatlan kárt okoz az ökoszisztémában,

mellyel az állami tulajdonú erdők esetében semmilyen alapvető jog vagy alkotmányos érték nem állítható szembe, ekként az alkotmányosan nem igazolható. (PH)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version