Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

A 4ig 150 számítógépet adományozott rászoruló gyerekeknek

Létrehozva:

Mészáros Lőrinc korábbi jobbkezének, Jászai Gellértnek a cége tavaly több mint 20 milliárd forintnyi állami megrendelést kapott. Most jótékonykodtak.

A 4iG Nyrt. 25 millió forint értékben 150 új asztali számítógépet és monitort ajánlott fel azoknak a gyermekvédelem alatt állóknak, akik eddig nem, vagy csak részben jutottak hozzá ezekhez az eszközökhöz – közölte az Önkéntességet és Adományozást Koordináló Akciócsoport csütörtökön.

A Digitális Összefogás, az Önkéntességet és adományozást koordináló akciócsoport és az Emmi együttműködésében eddig 2500 informatikai eszközt osztottak ki a szociális gyermekvédelmi program keretében – tették hozzá.

Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy: „Magyarország gazdasági fejlődése szempontjából meghatározó az informatikai készségek széleskörű ismerete és elsajátítása. A 4iG éppen ezért elkötelezett támogatója a hazai oktatásnak, illetve a digitális oktatás-fejlesztésnek, a rászoruló gyermekek támogatásának.”

Jászai Gellért Mészáros Lőrinc jobbkeze volt, mielőtt önállósította volna magát. A 4iG nevű informatikai vállalata tavaly eddigi történetének legeredményesebb évét zárta. Nettó árbevétele tavaly 41 milliárd forint volt, bevételeinek 62 százaléka állami megbízásokból származott. (MTI/PH)

Legnépszerűbb cikkeink