Archív cikkek
Magyar Érdemrend kitüntetést kapott Kozma Imre
80. születésnapja alkalmából példaértékű életpályájáért kapta meg a magas rangú kitüntetést.
Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) alapító elnöke több mit 50 éves papi szolgálata alatt segített a betegek, az elesettek és a rászorulók testi-lelki egészségén és a szociális helyzetén, ezért kapta meg a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést – írja az MTI.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a beszédében elmondta, hogy Kozma bencés diákként és 1963, a pappá szentelése után még inkább megbélyegzett állampolgára lett a Magyar Népköztársaságnak: az utcán követték, megfélemlítésekkel próbálták elbizonytalanítani, a hatalom szívesen meg is szabadult volna tőle, ő viszont tudta, hogy itt van dolga, a magyar népért akar élni.
Zugligeti plébánosként 1989-ben „kinyitotta a szívét és a plébánia kapuját” a Magyarországra érkező keletnémetek előtt, utalt Semjén arra, hogy a plébánián és a mellett lévő épületben húzhatták meg magukat a határnyitásra váró NDK-s állampolgárok.
Semjén kiemelte, hogy Kozma Imre történelmi tettet hajtott végre, amely hozzájárult a kommunista diktatúra bukásához és Kelet-Európa felszabadulásához.
Az ünnepségen hangoztatták azt is, hogy a MMSZ Magyarország egyik legjelentősebb segélyszervezete.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója