Archív cikkek
Reagált a gyógyszerészkamara elnöke Kásler indoklására
Kiegészít, pontosít és cáfol Hankó Zoltán arra a miniszteri magyarázatra, hogy miért nem kapták meg az extra juttatást a gyógyszerészek.
Kásler Miklós a Demokratának indokolta, miért maradt le több szakmacsoport, köztük a gyógyszerészek is a július 1-jén kifizetendő extra bruttó 500 ezres juttatásról. A gyógyszerészek helyzetére azt mondta, nagy profitrátával dolgoznak, számos tulajdonos külföldi, és „a gyógyszertárak egyébként is azt tették, amit járvány nélkül is tettek volna”.
Erre reagált a Magyar Gyógyszerészeti Kamara elnöke, Hankó Zoltán közleményben. Azzal kezdi, „írásom nem ellenzéki támadás. Magyar (pontosabban székely-magyar), nemzeti elkötelezettségű, hívő és konzervatív értékrendű ember vagyok”, szervezete 2010 óta stratégiai partnere a kormánynak.
De szerinte a gyógyszertári dolgozók joggal várták az anyagi elismerést, és hogy ők is beletartoznak az egészségügyi dolgozó fogalmába. Egy korábbi levelében Kásler maga is az egészségügyi ellátó rendszer szereplőinek nevezi a gyógyszerészeket, gyógyszertári dolgozókat, és lelkiismeretes munkát, kitartást kér tőlük.
Az sem igaz, hogy 25 százalékos árréssel dolgoznának a gyógyszertárak, mert a rögzített árrés 10 százalék körül van, írja Hankó, és sok gyógyszert veszteséggel forgalmaznak a gyógyszertárak. A külföldi tulajdonlás kérdése igaz lehet, jóllehet a kormány ez elleni harcában még az uniós kötelezettség-szegési eljárást is bevállalta.
Kásler fentebb idézett mondatára pedig Hankó visszakérdez:
„Bocsánat, a többi egészségügyi intézményben nem ugyanazt csinálták, amit járvány nélkül is tettek volna, tehát a betegeik ellátását?”
Hankó úgy látja, ez a miniszteri kommunikáció nagyobb kárt okoz, mint a pénzösszeg elmaradása maga.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt