Archív cikkek

Magyar-szlovák külügyminiszteri találkozó: A történelem ne válasszon el bennünket, ha nem is mindig köt össze

Published

on

Ivan Korčok (szlovák külügyminiszter) és Szijjártó Péter 2020. június 2-án / Forrás: Szijjártó Péter hivatalos Facebook oldala

Szijjártó Péter és Ivan Ivan Korčok találkozóján szó esett a két ország együttműködéséről, Trianonról, és a koronavírussal kapcsolatos együttműködésről.

A közös történelem során még soha nem volt olyan jó a magyar-szlovák együttműködés, mint jelenleg – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. Szijjártó Péter Ivan Korčok szlovák kül- és Európa-ügyi miniszterrel tárgyalt, majd a megbeszélést követő sajtótájékoztatón kiemelte: a magyar kormány stratégiai jelentőséget tulajdonít a Szlovákiával való együttműködésnek, írja az MTI.

Szlovákia 93 magyar állampolgár hazahozatalában segített, Magyarország pedig 53 szlovák állampolgárnak segített haza jutni, a magyar fél tizenegy dél-szlovákiai kórház számára küldött a védekezéshez szükséges eszközöket – sorolta a miniszter.

A tárcavezető szólt arról is, hogy Szlovákia Magyarország harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere, a két ország közötti forgalom meghaladja a 10,5 milliárd eurót, és a magyarországi tőkekihelyezéseknél Szlovákia a harmadik legvonzóbb célpont.

Ivan Korčok egyetértett abban, hogy nagyon jók a kétoldalú kapcsolatok, amit az elmúlt években végzett munka eredményeként értékelt. Szavai szerint a 25 évvel ezelőtt aláírt szlovák-magyar alapszerződés „mindent tartalmaz ahhoz, hogy kapcsolatainkat fejleszteni tudjuk”. Úgy vélte, hogy az energetikai fejlesztések a két országon túl egész Európa energetikai biztonságához hozzájárulnak.

A koronavírus-járványról azt mondta, hogy mindkét országban sikerült ellenőrzés alatt tartani a vírus terjedését, egymást is segítették a védekezésben, „de a polgárok ennek a súlyos, nehéz két hónapos küzdelemnek végre az eredményeit akarják látni”.

Mindkét ország gondoskodik a nemzeti kisebbségeiről – jelentette ki a szlovák miniszter példaként említve, hogy szlovák kulturális központ jön létre a budapesti szlovák evangélikus templomban.

Trianon századik évfordulója kapcsán Ivan Korčok arról beszélt, hogy a történelmi eseményt a két ország eltérően értékeli, majd úgy fogalmazott: „a mi felelősségünk, hogy a történelem ne válasszon el bennünket egymástól, még ha nem is mindig köt össze”. „A történelmet mindenki értékelje úgy, ahogy fontosnak tartja, de továbbra is dolgozzunk a kapcsolatokon” – hangoztatta.

Szijjártó Péter újságírói kérdésre közölte: gesztusként értékelik, hogy a szlovák kormányfő a trianoni centenárium alkalmából Pozsonyban fogadást tart az ottani magyar közösség mintegy száz tagjának, egyúttal hivatalos Magyarországi látogatásra invitálta Igor Matovic miniszterelnököt. Trianonról hangsúlyozta: az évforduló teljesen mást jelent magyaroknak és a szlovákoknak. Ivan Korčok empatikus hozzáállást sürgetve erről megjegyezte, hogy az évforduló nem nehezedhet rá a kétoldalú kapcsolatokra, Igor Matovic miniszterelnök pedig hamarosan Budapestre látogat.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version